űrhajós idegen bolygón
Shutterstock

Illusztráció

Az emberiség közelít a bolygóközi élethez szükséges intelligenciaszinthez

Ráadásul ez csak az első szint, de még ezt sem sikerült elérnünk.

A következő 200 évben az emberiség elég intelligens lehet ahhoz, hogy képes legyen a bolygóközi életre - számolt be egy friss tanulmány eredményeiről a Futurism.

A tanulmányt egy nyolc kutatóból álló csapat tette közzé az Arxiv preprint folyóiratban, amiben azt állítják, hogy az emberiség 2371-re az úgynevezett Kardashev I. típusú civilizációvá válhat.

A tanulmány szerint a Kardashev-modell 1964-ben készült, hogy felmérje, mennyire van közel egy civilizáció az űr meghódításához és a bolygóközi utazáshoz. Nagyrészt azon alapul, hogy az egyes civilizációk milyen energiákat tudnak felhasználni és tárolni.

A kutatók szerint az embereknek először meg kell tanulniuk, hogyan lehet hasznosítani a megújuló energiákat, mielőtt elérnénk az első mérföldkövet.

Az I. típusú civilizáció egy olyan „bolygócivilizáció", amely a szülőbolygója összes főbb energiaformáját már hasznosította. Az emberek viszont – mivel még nem hódítottuk meg teljesen a nukleáris és megújuló energiaforrásainkat – még nem minősülnek ennek.

A II. típusú civilizációk a „csillagcivilizációk", ahol már arra is képesnek kell lenni, hogy egy civilizáció megszerezze és tárolja az összes energiát, amit a szülőcsillaguk kibocsát.

A III. típust „galaktikus civilizációnak" nevezik, ahol már a galaxis által termelt energia nagy része is elérhető és irányítható.

A tanulmány szerint az embereknek előbb-utóbb muszáj lesz elhagyni a Földet, hogy túléljenek valamilyen jövőbeli kataklizmikus eseményt.

Mindez egy újabb példa a Föld korlátozott erőforrás-képességeiről, ami miatt a jövőben valóban bolygóközi fajjá kell fejlődni – ez pedig még egy indok, hogy miért érdemes az éghajlatváltozás ellen küzdeni, és megújuló energiaforrásokba fektetni.


A figyelmetekbe ajánljuk