majom
Shutterstock

Tudatmódosított állatok - 5 drogfogyasztó állat a vadonból

Azt gondolnánk, hogy a kábítószer-fogyasztás az emberek körében fordul elő, de nem: az állatvilág tagjai közül többen is előszeretettel fogyasztanak valamilyen bódító hatású szert. Több emberi megfigyelés bizonyította már be, hogy vannak állatok, amelyek tudatosan keresnek valamilyen kedélyjavítót. Ezekből mutatunk pár példát.


A delfinek más hal kárára kábulnak

A BBC Dolphins: Spy in the Pod című dokumentumfilmje bemutatta, hogy a palackorrú delfinek hogyan használják a gömbhalakat felpörgetőszerként.

A mámor a tetrodotoxin nevű idegméregnek köszönhető, amelyet a gömbhalak méregként használnak a zsákmány elkábítására. Bár ez az erős méreg halálos lehet, úgy tűnik, hogy kis mennyiségben narkotikus hatású. A delfinek a cél érdekében a gömbhallal játszadoznak, ami a stressz hatására a vízbe juttatja az idegmérget, a delfinek pedig ettől jó kedvre derülnek.

Ez egy olyan eset volt, amikor fiatal delfinek szándékosan kísérleteztek valamivel, amiről tudjuk, hogy bódító hatású. Miután óvatosan megrágták a gömbhalat, és körbeadták, nagyon furcsán kezdtek viselkedni, orrukat a felszínre tartva lógtak, mintha lenyűgözte volna őket a saját tükörképük

– mondta 2013-ban a The Sunday Times cikkében Rob Pilley zoológus, aki producerként is dolgozott a sorozaton.

Ez is érdekelhet: Hogyan érzékelik az állatok az idő múlását?

A nagymacskákat is elkábítja a macskamenta 

A macskatulajdonosok valószínűleg tudják, hogy kedvenceik odáig vannak a macskamentáért. Az ártalmatlan mámor – amely a házimacskáknak mintegy kétharmadát érinti – általában kevesebb mint 30 percig tart, de addig a cicák euforikus állapotba kerülnek:hozzádörgölőznek a mentához, nyávognak, dorombolnak és más furcsa hangot is kiadnak, miközben a macskamentában úsznak – lényegében teljesen elvarázsolja és felpörgeti az állatokat a legális cicadrog.

A cicák egyébként nem csak elszállnak tőle: a macskamenta segíti elriasztani a kellemetlen rovarokat, például a szúnyogokat, ami arra utal, hogy a növény iránti hajlamuknak evolúciós előnye is van – de még mindig rengeteg a nyitott kérdés a macskamentával kapcsolatban

Az viszont köztudott, hogy macskamenta más macskafélékre, köztük oroszlánokra, leopárdokra és jaguárokra is tudatmódosító hatással van.

A macskamenta (Nepeta cataria) a mentafélék családjába tartozó gyógynövény, amely a nepetalaktonnak köszönheti a bódító hatását, orron keresztül bejutva a vegyület a macska opioidrendszerére hat, kicsit úgy, mint az embereknél a heroin és a morfium.

A wallaby előszeretettel ópiumoznak 

Ha már a heroin: az ópiumfogyasztás nagy problémát jelent az Ausztráliában élő kengurufélék családjába tartozó wallabyk számára: kutatók már megfigyelték, hogy az állatok előszeretettel töltik az idejüket a mákföldeken, hogy az ópiumban gazdag, éretlen mákgubókat rágcsálják, amiből a heroin is készül.

A mákgubó nedvének elfogyasztásával elsősorban morfium kerül a szervezetükbe, aminek hatására fel-le ugrándoznak, randalíroznak és letapossák a mákföldeket, hogy aztán a fáradtságtól kifeküdjenek.

Olvasd el ezt is! Hosszabban ásítunk, mint az állatok – ez az oka

Részeges majmok

Shutterstock

Mi is beszámoltunk már arról az elméletről, amely szerint az emberek az alkohol iránti szeretetüket a majmoknak köszönhetik, akik előszeretettel fogyasztottak olyan érett gyümölcsöket, amelyek erjedtek voltak, tele etanollal. Ráadásul azt is sikerült bizonyítani, hogy a ma vadon élő főemlősök emberi beavatkozás nélkül is fogyasztanak gyümölcstartalmú etanolt

A részeg majom hipotézist először Robert Dudley, a Berkeley Egyetem biológusa vetette fel 2000-ben. A kutató azt állítja, hogy az etanol szaga és íze iránt érzett erős vonzalom evolúciós előny, amely lehetővé teszi a majmok számára, hogy levadásszák az érett, energiát adó gyümölcsöket, és felfalják azokat, mielőtt más állatok hamarabb lecsapnának rá.

Begombázott rénszarvasok 

A messzi északon élő rénszarvasok lényegében mindent felfalnak, hogy életben maradhassanak. Az élelem után főként a hó alatt kutakodnak, és van, hogy „becsúszik" néha pár olyan gombafaj is, amiktől teljesen elkábulnak az állatok.

A rénszarvasok az amúgy mérgező légyölő galócát fogyasztják előszeretettel, amelyek hatóanyagai a központi idegrendszerre hatnak, és az LSD-hez hasonló, hallucinogén hatást idéznek elő.

Míg az embereknél akár halált is okozhat a gombafajta, addig a rénszarvasokat mindezt pszichedelikus élményként élik meg. Az emberek itt is résen voltak: rájöttek, hogy a részegnek tűnő, begombázott rénszarvasok vizeletét újra lehet hasznosítani, hogy már gyengített hatóanyagot tartalmazó kábítószerként fogyasztható legyen a mérgező gomba.

A figyelmetekbe ajánljuk