A csernobili farkasok 40 év alatt genetikailag alkalmazkodtak a sugárzáshoz
A csernobili katasztrófa után az ember eltűnt a térségből, az élővilág viszont visszatért. Az elmúlt évtizedekben egy szokatlan folyamat bontakozott ki: miközben a terület továbbra is radioaktív, egyes fajok kifejezetten nagy számban vannak jelen. Közülük is kiemelkednek a farkasok. Egy friss kutatás szerint ennek hátterében genetikai különbségek állhatnak.
Az 1986. április 26-i robbanás után a Csernobil körüli, mintegy 4200 négyzetkilométeres zóna gyakorlatilag lakatlanná vált. A területre csak külön engedéllyel lehet belépni, többnyire kutatási céllal. Az emberi jelenlét hiánya kedvezett a vadon visszatérésének: szarvasok, vaddisznók, bölények és farkasok is megjelentek, sok esetben stabil állományokkal.
A farkasok helyzete azonban eltér a többi fajétól, írja a ScienceAlert. Egy korábbi felmérés szerint számuk több mint hétszerese a környező, nem szennyezett természetvédelmi területeken élő populációkénak. Ez a különbség már önmagában magyarázatra szorult. Egy amerikai kutatócsoport 2024-ben vérmintákat gyűjtött a csernobili farkasoktól, majd összehasonlította azokat más populációkkal: fehéroroszországi egyedekkel, illetve a Yellowstone Nemzeti Parkban élő farkasokkal, ahol a sugárzási szint a természetes háttérértéknek felel meg.
Különösen figyelemre méltó, hogy 23 olyan gén is aktívabb náluk, amelyek kapcsolatban állnak daganatos folyamatokkal – ezek az embernél bizonyos ráktípusok esetében jobb túlélési eséllyel hozhatók összefüggésbe.
A kutatók szerint ezek a különbségek hosszú idő alatt, több generáción keresztül alakulhattak ki. A farkasok folyamatosan ki vannak téve a sugárzásnak: ilyen környezetben élnek, és olyan növényevő állatokat fogyasztanak, amelyek szintén szennyezett területen táplálkoznak. Ez a hatás összeadódik, és tartós biológiai terhelést jelent. A pontos mechanizmus egyelőre nem ismert. Nem világos, hogy a farkasok ritkábban betegednek-e meg, vagy inkább jobban viselik a betegséget. Mint Shane Campbell-Staton evolúcióbiológus, a Princeton Egyetem kutatója fogalmazott:
A kutatás új kérdéseket vet fel. A szakemberek már daganatkutatókkal is együtt dolgoznak, hogy megértsék, ezek a genetikai sajátosságok hogyan működnek, és van-e bennük olyan elem, amely az emberi gyógyászatban is hasznosítható. A csernobili farkasok esete így túlmutat egy különleges ökológiai jelenségen: ritka lehetőséget ad annak vizsgálatára, hogyan reagál egy élő populáció a tartós, alacsony dózisú sugárzásra.
Olvasd el ezt is!