Az emberiség kihalását, a civilizáció összeomlását és a bolygónk megsemmisülését vizionáló elképzelések központi helyet foglalnak el az emberi képzeletben, mióta világ a világ. Mégis itt vagyunk. De vajon meddig leszünk még itt? Ennek járunk utána a Hamu és Gyémánt magazin cikkében, amiből most mutatunk egy részletet.
Amikor elfog bennünket a jövővel kapcsolatos szorongás, valójában a változástól tartunk. Az ismerős eltűnése, a kontrollvesztés és a bizonytalanságtól való félelem pedig automatikusan a múltba repít vissza bennünket. Sőt, minél radikálisabb és gyorsabb a változás, minél sebezhetőbbnek érezzük magunkat, annál hevesebb nosztalgia tör ránk, és annál párásabb szemmel számoljuk veszteségeinket – és mindazt, amit még elveszíthetünk.
Érdemes azonban az emlékekkel csínján bánni, ugyanis az emberi emlékezésnek van fontos jellemzője: nem feltétlenül az a lényeges, amire emlékszünk, hanem a hozzá társított érzelem. Akaratlanul is hajlamosak vagyunk elferdíteni vagy kiszínezni a múltat, és ezáltal még sötétebben látni nemcsak a jelent, hanem a jövőt is.
Repüljünk csak vissza száz évet az 1920-as évek Budapestjére! Elegáns urak és hölgyek igyekeznek a bérpalotákkal szegélyezett Andrássy úton az Operába, de előtte még betérnek egy kávéházba, hogy felhörpintsenek egy feketét, és átlapozzák a Babits által szerkesztett Nyugatot. Ez, a teljes városra nosztalgikusan kivetített életmód azonban csupán az elit tagjait illette meg egy olyan korban, amelyet két világháború zár közre, amikor az ország mérete a harmadára csökkent, és fellángolt az antiszemitizmus.
Kelenhegyi Andor történész szerint nem véletlen, hogy az elit életmódjára emlékszünk szívesen, hiszen a mindenkori arisztokrácia határozza meg a világról alkotott képünket. A nosztalgiára és a jövőről való félelmekre azonban van egy remek gyógyír: a tények. Lássunk hát hat baljóslatot, és nézzünk mögéjük tudományos alapossággal!
A világ egyre rosszabb hely lesz?
Sokan gondolják úgy, hogy a világ egyre ijesztőbb, erőszakosabb és reménytelenebb helyzetben van, és ez a trend a jövőben csak erősödik majd. Ezzel szemben egy évszázada lényegében folyamatosan javulnak a makromutatók. 2021-ben az emberi életminőség számos indikátora jobb, mint a történelem során valaha – mégpedig világszinten. A születéskor várható átlagos élettartam, amely évezredeken keresztül 30 év körül alakult, ma több mint a duplája. Míg 250 éve a gyerekek fele nem érte meg az ötödik születés napját, ma ennek esélye századára csökkent.
A korábban teljes településeket kiirtó éhínség csupán hírmondóban pusztít, egyre több ember fér hozzá tiszta ivóvízhez, és mind kevesebben vesztik életüket természeti katasztrófákban. A korábban állandó erőszakos konfliktusokat kisebb és kevesebb áldozattal járó háborúk váltották fel. Az elmúlt 200 évben a világ népességének 90%-a helyett mára már csupán 10% él mélyszegénységben, de ugyanez mondható el az írástudatlansággal kapcsolatban is, a korábban jogfosztott rétegek pedig mind több joggal rendelkeznek. Tízből csaknem kilenc gyerek megkapja az alapvető oltásokat, és egyre több betegséget szorítunk vissza.
Mindezek ellenére jellemzően mégis túldramatizált kép él bennünk a világról. Ennek részben az az oka, hogy pszichológiai megfigyelések szerint a negatív információk a mai napig erősebben vonzzák a figyelmünket, mint a semleges vagy pozitív ingerek – ezt nevezik negativitási torzításnak, ami a halászó-vadászó-gyűjtögető őseink számára a túlélés kulcsát jelentette, hiszen felkészítette őket a veszélyekre.
Ezen persze nem segít a média sem, hiszen az előremutató lépések és jó hírek gyakran kisebb sajtóvisszhangot kapnak, mint a borzongást kiváltó témák.
A cikk folytatása a Hamu és Gyémánt magazinban
Hamu és Gyémánt magazin az újságárusoknál!
Kíváncsi vagy a folytatásra? A teljes cikk a Hamu és Gyémánt aktuális lapszámában olvasható. A magazin megvásárolható a kiemelt újságárusoknál, illetve megrendelhető és előfizethető közvetlenül a kiadótól és digitális változatban is beszerezhető.
Szerző: Nemes Orsolya
