Taylor Swift történelmet írt az új lemezével

Taylor Swift történelmet írt az új lemezével

Még soha nem fordult elő korábban olyan, hogy valaki a megjelenés utáni első hétvégén egyszerre első helyen nyisson a lemez- és a slágerlistán is. Taylor Swiftnek viszont összejött a hétvégén, új rekordot állítva fel ezzel.


Taylor Swift általában nagy feneket szokott keríteni bármilyen új zenének, amit kiad, különösen, ha új lemezt reklámoz egy új dal. Idén viszont váratlanul, mindenféle felhajtás nélkül jelezte, hogy jön az új albuma, másnap pedig már ki is adta. Gyakorlatilag felkészülni se tudtak rá a rajongói, annyira hirtelen jött folklore című új lemeze, amelynek megjelenéséről mi is írtunk.

Rögtön rekorddal nyitott

Ugyanakkor a húzás maximálisan bevált, a lemez ugyanis rögtön a Billboard lemezlistájának az első helyén nyitott, az album Cardigan című száma pedig a legfontosabb slágerlistán, a Hot100-ön szintén azonnal első helyre került. Ez új rekord, korábban ugyanis egyetlen előadónak se sikerült első héten új albummal és új dallal egyaránt a lemez- és slágerlista első helyént elfoglalnia.

Ráadásul nemcsak a Cardigan című dal indult jól: The 1 című száma a 4., a Bon Iverrel közös Exile című dala pedig a 6. helyen nyitott, így rögtön három új száma is rögtön a top10-be került, ami szintén ritkaságnak számít.

Swiftnek egyébként a Cardigan a hatodik listavezető slágere, ezzel ő a 26. előadó, akinek hat slágere is első lett a Billboard történetében.

Forrás: Billboard

A figyelmetekbe ajánljuk