Azt is elárulta, mivel győzték meg, hogy a Sikoly széria ötödik filmjét is elvállalja.


Újabb Sikoly film készül, ami a kilenc éve kijött Sikoly 4 után, az egyelőre nem tisztázott, hogy szimplán megkapja az ötös számozást a cím, vagy valami csavar folytán remake lesz, ami ezúttal a remake-ekből csinál vicces a széria szellemiségéhez híven. Ugyanakkor ez lesz az első film a sorozatban, amihez már semmilyen köze nem lesz Wes Cravennek, aki 2015-ben sajnálatos módon elhunyt. Éppen ezért nagy dolog, hogy visszatér az új részbe is Courtney Cox és David Arquette.

A rebootot az Aki bújt mögött álló páros, Matt Bettinelli-Olpin és Tyler Gillett rendezi, akiknek sikerült meggyőzniük Neve Campbellt is, hogy visszatérjen a franchise-hoz egy újabb filmre. Campbell elmondta, hogy eltöltött némi időt velük, hogy beszéljenek a terveikről és olyan tisztelettel és csodálattal beszéltek Craven munkásságáról, különösen a Sikoly filmekben, hogy úgy érezte, jó kezekben van a projekt, ami a tervek szerint 2022 januárjában érkezik a mozikba – írja az A.V. Club.

Friss

The Weeknd slágere rekordot döntött

Egyik slágert se hallgatták az amerikaiak még olyan sokáig, mint az övét.
TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS

A figyelmetekbe ajánljuk