Rekord: több mint 450 millió forintért kelt el az első Batman-képregény

Rekord: több mint 450 millió forintért kelt el az első Batman-képregény

Egészen pontosan a Detective Comics egyik 1939-ben megjelent példányát sikerült ennyiért értékesíteni, amelyben először tűnt fel a sötét lovag.


A közel félmilliárdos összeggel megdöntötte az aukciósház eddigi rekordját a képregény, ráadásul a különbség nem is akármilyen: az első helyet közel 10 évig tudta megőrizni a most trónfosztott rekorder, amelyet akkoriban több mint 1 millió dollárért, mai árfolyamon számolva közel 303 millió forintért adtak el – tudjuk meg a Hollywood Reporter beszámolójából.

„Egyáltalán nem lep meg az eredmény. Végül is ez az egyik legjobb példány, az egyik valaha kiadott legfontosabb képregényből "

– mondta Barry Sandoval, az aukciót lebonyolító Heritage Auctions alelnöke.

Heritage Auctions

A denevérember első történetét a művész Bob Kane, valamint az író Bill Finger jegyzi – nekik köszönhetjük, hogy a világ megismerte Batmant.

Bár ezzel az összeggel valóban rekordernek számít a Heritage Auctions házán belül, a valaha eladott legdrágább képeskönyv dobogóját csak távolról közelítette meg a Batman első száma: 2014-ben ugyanis 3,2 millió dollárért, vagyis majd 1 milliárd forintért kelt el az a képregény, amelyben először tűnt fel Superman.

A figyelmetekbe ajánljuk