michael keaton
Két Batmanünk is lesz egyszerre, Robert Pattinson és Michael Keaton, aki első megjelenésével átveszi Ben Afflecktől a stafétát.


Egy ideje már nyílt titok volt, hogy Ben Affleck leköszön Batmanként a DC szuperhősfilmjeiben, aztán a stúdió maga is megerősítette ezt Robert Pattinson castingjával az idénre tervezett, de a koronavírus-járvány miatt jövőre érkező The Batmanben. Ugyanakkor a stúdió az Ezra Miller főszereplésével készülő The Flash-ben a mozinézőkkel is megismerteti majd a multiverzum koncepcióját, ami lehetővé teszi, hogy egyszerre több verziója is létezhessen egy szuperhősnek egymástól függetlenül.

Ezt már a tévénézők ismerhetik, ha nézik az Arrow-univerzum történéseit, ahol számtalanszor eljátszottak már ezzel az ötlettel. Hamarosan pedig jó eséllyel a Marvel is megpróbálkozik valami hasonlóval, tekintve, hogy Doctor Strange következő kalandjának címében szerepel a multiverzum szó.

Most egy New York Times interjúban a DC Films vezetője, Walter Hamada is megerősítette, hogy a Warner pontosan erre készül, a The Flash-től indulóan pedig két Batmanünk is lesz egymástól függetlenül. Mint elmagyarázta, a Robert Pattinson féle Batman az úgynevezett Föld-2-en fog tevékenykedni, míg a másik az Föld-2 párhuzamos univerzumban, amiben egyelőre még Ben Affleck a Batman.

Utóbbinak a része Gal Gadot Wonder Womanje és Jason Momoa Aquamanje is többek között, ezek a karakterek később egyébként a Pattinson-univerzumban is megjelenhetnek, más színészek alakításában.

Azt már pletykálták egy ideje, hogy Michael Keaton is visszatér majd az új Flash-filmben Affleck mellett, ugyanis a film a Föld két verziójának találkozásáról is szól, összehozva egy filmben a karakter több iterációját is. Most viszont az interjút készítő újságíró megerősítette egy kérdésre, amiben kérték, hogy tisztázzon valamit, hogy a jövőben Keaton lesz újra a denevérember Affleck helyett a Föld-1-en.

Innentől pedig indulhatnak a találgatások. Vajon Keaton Affleck Bruce Wayne-jének az idősebb verziója lesz? Vajon az idős Bruce Wayne megjelenése azt is jelenti, hogy kapunk egy Batman Beyond filmet, amiben az idős Wayne az új Batmant képzi ki a jövőben? Hamarosan kiderül. Addig is idén megnézhetjük Affleck utolsó előtti kalandját a szuperhős bőrében, ugyanis érkezik az HBO Maxra Zack Snyder újravágott és némileg újraforgatott Justice League rendezői verzió.

(Forrás: CNET)

A figyelmetekbe ajánljuk