Michael Jackson.

Ugyan számos olyan hírességről tudunk, aki elképesztő mennyiségű pénzt keres, azonban a celebek sok esetben szinte az utolsó fillérig elveszítik a vagyonukat. Az alábbi cikkben 7 ilyen világsztárt sorolunk fel.


MC Hammer

MC Hammer vitathatatlanul a ’90-es évek egyik legnagyobb sztárja/mémje volt, a U Can’t Touch This című slágere a mai napig állandó szereplője a házibulik dallistáinak.

A siker okán Hammer rengeteg pénzt keresett – ami nagyon könnyen el is ment. A rapper 1996-ban csődbe ment, és több mint 13 millió dolláros adóssággal rendelkezett, ami nagyrészt a pazarló életvitelének volt köszönhető, amely magában foglalta egy lóistálló megvásárlását, és egy több mint 200 fős személyzetet is.

Kevin Bacon

A színész és a felesége súlyos milliókat veszítettek egy rossz befektetés miatt. A házaspárt a hírhedt bűnöző, Bernie Madoff vezette meg, aki az amerikai történelem egyik legnagyobb pénzügyi csalását vitte véghez.

Baconék pedig a több mint 4000 károsult között voltak, sőt, a vagyonuk jelentős részét el is bukták a bűncselekmény során.

A színész erről az esetről később úgy nyilatkozott, hogy egy életre megtanulta, hogy „ha valami túl szép, hogy igaz legyen, akkor az bizony tényleg túl szép, hogy igaz legyen".

Ez is érdekelhet: 5 világhírű színész, aki nevetségesen alacsony gázsit kapott a híres szerepéért

Michael Jackson

Ugyan a néhai popkirály szakmailag a csúcsra tört, a pénzügyi befektetései közel sem teljesítettek ilyen fényesen, sőt.

Sok rajongó nem is tudja, hogy 2009-ben bekövetkezett halálakor a művész rendkívüli módon el volt adósodva.

A kiszivárgott információk alapján több mint 400 millió dollárral tartozott a bankoknak, és szinte az is biztos volt, hogy elveszíti híres Neverland nevű birtokát.

Nicolas Cage

Nicolas Cage az elmúlt évtizedek során dollárszázmilliókat keresett, ami nem meglepő, hiszen a ’90-es évek tájékán az ő neve egyenlő volt a szupersztársággal.

A színész azonban nem kezelte túlságosan jól a pénzügyeit, ami komoly problémákat okozott neki.

Egyes becslések szerint 1996 és 2011 között a sztár több mint 150 millió dollárt égetett el, 2008-ban pedig az adóhivatal zálogjogot helyezett el az ingatlanportfólióján, mert többmillió dollárnyi adóhátralékkal tartozott. Végül számos ingatlant és ritka tárgyakat adott el, és végül kifizette a 14 millió dolláros adósságát az adóhivatalnak.

Wesley Snipes

A Penge című filmsorozat sztárja ugyan bődületes összegeket keresett, ám az adózással nem ápolt túlságosan szoros barátságot.

Ennek okán a színész több mint két évet ült börtönben adócsalás miatt, sőt, egy időben több mint 23 millió dollárral tartozott az adóhatóságnak.

A börtönbüntetés mellett ráadásul a befektetései nagy részben el is vesztek, ugyanis több ingatlanát is elárverezték.

Mike Tyson

Tyson vitathatatlanul a boksztörténelem egyik legnagyobb alakja, aki számos rekordot döntött meg karrierje során. A becslések szerint ennek okán közel 400 millió dollárt keresett, a dolgok azonban hamar rosszra fordultak.

2003-ban csődbe ment, mivel a vagyonát ékszerekre, autókra, és szibériai tigrisekre költötte el. Emellett az egykori sportoló állítása szerint dollármilliókat vesztett el a promóter, Don King által elkövetett csalás és sikkasztás miatt.

Dennis Rodman

Tyson mellett sajnos egy másik szupersztár sportoló, Dennis Rodman is felkerült a listára. A Chicago Bulls kosárlabdacsapátnak egykori csillaga mindig is nagy költekező hírében állt, ráadásul alaposan át is verték, ugyanis azt állítja, hogy egy pénzügyi tanácsadó 20 millió dollárral rövidítette meg.

A mostanra meglehetősen szűkösen élő Rodman egy időben olyannyira rosszul állt anyagilag, hogy közel 800 ezer dollárnyi gyerektartási pénzzel volt elmaradva.

Forrás: ITT


A figyelmetekbe ajánljuk