Egy falra akasztott Facebook-logó.
Megszámlálhatatlan mennyiségű teszt után a Meta (Facebook) a nagyközönség számára is megnyitotta metaversumot, amely egy olyan VR-platform, ahol a felhasználók megalkothatják a saját világukat.

Az elmúlt hetekben a technológiai óriások sokat beszéltek egy olyan jövőről, amelyben mindannyian a metaversumnak nevezett világban fogunk dolgozni és játszani, de csak kevesen voltak képesek a saját bőrükön megtapasztalni azt, hogy milyen is ez a vízió valójában. Nos, ez most megváltozott: A Meta (korábbi nevén Facebook) megnyitotta Horizon Worlds VR platformját a Meta Quest 2 headsetek tulajdonosai számára.

A Horizon Worldsre érdemes úgy gondolni, mint egy korai, kis léptékű változatára annak, amit Mark Zuckerberg elképzel a metaversenyről. A platform eléréséhez a fent említett Quest VR headsetre, valamint egy Facebook-fiókra van szükség, ezután a rendszer lehetővé teszi, hogy akár 20 másik emberrel lógj együtt egy virtuális világban. A CNBC megjegyzi, hogy az avatároknak fejük és törzsük van, de lábuk nincs. A Horizon Worlds-élményt a Plaza nevű helyen kezdheted, mielőtt a platform felhasználói által létrehozott világok és játékok felfedezésére indulnál.

A Horizon eredetileg egy 2020-ban indított béta kísérlet volt, és a korai felhasználók egyéni világokat és objektumokat hoztak létre a Meta által a platformon belül biztosított eszközökkel. A The Verge szerint a vállalat munkatársai először az objektumok működését vezérlő műveletek könyvtárát fejlesztették ki, amelyet végül minden felhasználó számára elérhetővé tesznek.

Most, hogy a korábban csak meghívottaknak szóló béta mindenki számára elérhetővé vált (pontosabban annak, aki az Egyesült Államokban és Kanadában él, elmúlt 18 éves és rendelkezik Quest headset-tel), bepillantást nyerhetünk abba, hogy a Facebook víziója a metaversenyről hogyan is fog ténylegesen megvalósulni.

A The Verge megjegyzi, hogy a Horizon Worldsön belül már volt egy jelentés szexuális zaklatásról, és bár vannak biztonsági eszközök a nem kívánt avatarok blokkolására, még nem tudni, hogy az emberek úgy fognak-e viselkedni, mintha egy kultúrált közösségben lennének, vagy az avatar mögé bújás lehetősége felveti-e majd ugyanazokat a problémákat, amit minden más közösségi platformon tapasztalunk.

A Metának jelenleg vannak tapasztalt felhasználói, akiket kiképeztek a Horizon Worlds használatára, és „útmutatóként", azaz lényegében közösségi moderátorként vezetik be az embereket a különböző világokba, de ezek a „felügyelők” feltehetően nem lehetnek egyszerre mindenhol ott.

A metaversum azonban még nem valósult meg teljesen, és még évekig nem is fog. A Meta abban reménykedik, hogy az embereket izgatni fogja a Horizon Worldsben rejlő lehetőség, és hogy az új terek létrehozásának lehetősége vonzó lesz a felhasználók számára.

Forrás: Gizmodo

A figyelmetekbe ajánljuk