empty hallway with paintings on the wall

Ezek a múzeumok már látogathatóak

Oltási igazolvány és maszkhasználat ellenében rengeteg múzeum vált látogathatóvá.


Nemrég írtunk arról, hogy kinyitottak a mozik, mivel enyhítettek a járványügyi korlátozásokon. Most a múzeumok is kinyitják kapuikat a látogatók előtt.

Tegnap, május negyedikén ünnepelte 125. születésnapját a Műcsarnok, a jeles alkalomból pedig megnyílt az oltási igazolvánnyal rendelkező érdeklődők számára. A fény képei című fotókiállítás remélhetőleg vonzani fogja a közönséget.

A Ráth György-villa, vagyis az Iparművészeti Múzeum kiállítóhelye szintén tegnap óta fogad látogatókat. A legelső érdeklődőket a kiállítóhely azzal lepte meg, hogy a múzeum vezetői és kurátora személyesen fogadták őket. A kiállítások témái között szerepel a szecesszió, valamint a kortárs cseh üvegművészet is.

Május eleji nyitással a Petőfi Irodalmi Múzeum is látogathatóvá vált. Az oltási igazolványokat a jegypénztárnál, személyi igazolvánnyal együtt kell felmutatni a múzeumban. Kiskorúak pedig csak felügyelettel vehetnek részt a kiállításokon.

Május 8-án nyit emellett az Aquincumi Múzeum, amely az első hétvégén ingyenesen teszi látogathatóvá kiállításait. Szombaton és vasárnap izgalmas romkerti sétákkal várják az érdeklődőket, ám az oltási igazolás itt is kötelező.

Ezek mellett vidéken is sorra nyitnak a múzeumok. Pécsett a Janus Pannonius Múzeumban megnyílt a Csontváry-, a Vasarely- és a Zsolnay-kiállítás. Salgótarjánban is szeretettel várják az érdeklődőket a Dornyay Béla Múzeumban.

Szegeden május 7-től, Szolnokon május 11-től látogathatunk múzeumokat. Az erdélyi múzeumok csak akkor nyithatnak, ha zöld besorolást kapnak a romániai kormányrendelet szerint, ez pedig az adott település járványügyi besorolásától függ.

(Forrás: Kultúra)


A figyelmetekbe ajánljuk