black and silver vintage camera

Új virtuális fotókiállítás nyílt a Műcsarnokban A fény képei címmel


Április 24-én, két napja nyílt a Műcsarnok új virtuális tárlata, A fény képei a II. Fotóművészeti Nemzeti Szalon 2021 részeként.


A Nemzeti Szalont évente megrendezik, hogy a különböző művészeti ágak méltán képviselhessék magukat, egy-egy szakma egészét ünnepli ilyenkor a Műcsarnokban. A II. Fotóművészeti Nemzeti Szalon egyik legfontosabb célja az összetartozás kihangsúlyozása azáltal, hogy az utóbbi öt év termékeny és jelentős alkotóinak munkáit fogja egybe.

Ezt a meghívást 208 fotográfus örömmel fogadta. A felkért alkotóművészektől egy-egy művet vagy sorozatot kértek a kiállítók. A választott mű feltétele, hogy az alkotónak az elmúlt öt év legfontosabbja legyen.

A kiállítás ugyanakkor egyfajta állapotfelmérés is, ez egyaránt szolgálja a művészetet és művelődést. A sokszínűség segítheti a művészeket egymás jobb megismerésében, elfogadásában. A széles közönség számára pedig maradandó élményt nyújt.

A kiállítást április 24-én nyitották, egy virtuális sétán járható be. Az újranyitást követően a művek 2021. szeptember 26-ig lesznek láthatóak.

(Forrás: Kultúra)

A figyelmetekbe ajánljuk