Különleges fotósorozat: A nagy háború százéves nyomában

Időt és energiát nem sajnálva, ötvenhét országot járt be több, mint nyolc év alatt Szalay-Berzeviczy Attila, hogy elkészíthesse centenárium apropóján készülő könyvéhez szükséges fotókat. Egy D4-es és D5-ös Nikon fényképezőgéppel járta végig a nagy háború összes egykori helyszínét a szarajevói Latin hídtól kezdve az európai, afrikai, közel-keleti és csendes-óceáni hadszíntereken át egészen Versailles-ig. Azért, hogy az elkészült könyvek – és a benne található fotók – a lehető leghitelesebbek lehessenek rengeteg apróságra ügyelt a szerző. Azontúl, hogy természetesen alaposan fel kellett készülnie a megtörtént eseményekből, a fotózás során külön figyelmet szentelt annak is, hogy hangulatában megidézze a száz évvel ezelőtti miliőt. Az első kötet már elérhető, a második pedig 2023 szeptemberére várható. Most ezekből mutatunk tíz igazán sokatmondó fotót.

Ferenc Ferdinánd automobilja 

Egy bosnyák veteránautó-specialista, Edo Kapetanović készítette el a képen látható, nyitott tetejű Gräf & Stift Doppelphaeton gépkocsit, amelynek eredetijében Ferenc Ferdinánd főherceg és felesége, Chotek Zsófia utazott 1914. június 28-án. A Szarajevóba látogatók nemcsak megtekinthetik ezt a replikát, de körbe is kocsikázhatnak vele a történelmi városban.

A lotaringiai csata 

1914. augusztus 8-án Joseph Joffre tábornok, a francia hadsereg főparancsnoka kiadta az 1. számú általános utasítást, amelyben átfogó offenzívát rendelt el Elzász-Lotaringiában. A fő támadás augusztus 14-én vette kezdetét, amikor a francia 1. és 2. hadsereg megindult Morhange és Sarrebourg felé. A francia gyalogság (Le Poilu) a híres, 1886-os Lebel puskával felszerelve szuronyos rohamot indított az ellenség védelmi állásai ellen. Élénkpiros nadrágjuk és a kék posztókabátjuk szinte teljesen megegyezett a nagyapáik által az 1870-1871-es francia-porosz háborúban viselt egyenruhával, amely jól láthatóvá tette őket az ellenség számára. A terepszínű egyenruhát viselő németek géppuskái és ágyúi annyira megtizedelték a támadókat, hogy aztán az augusztus 20-án indított német ellentámadás egészen az augusztus 14-i állásaikig szorította vissza a franciákat. A Lotaringiában készült fényképen a francia La Poilu de la Marne egyesület hagyományőrzői rekonstruálták a korabeli gyalogsági rohamot.

Háború az Adamello-Presanella Alpokban

Az Ortler-Alpok és a Garda-tó közé ékelődő Adamello-Presanella Alpok a Déli-Mészkő Alpok része. Itt fut a Tonale-hágó, amelyen keresztül az osztrák-magyar erők betörhettek volna Lombardiába, hogy elfoglalják az iparvárosait, miközben az olaszok ugyanezen keresztül Trentino megszállásában reménykedhettek. Komoly támadási terveket azonban egyik fél sem dolgozott ki ebben a szektorban. A hágók lezárása után mindkét oldal meglehetősen passzív lett itt. Ebben a szektorban 1915. június 9-én került sor az első igazi harci cselekményre, amikor is az olaszok támadásba lendültek a Presena-gleccseren. Július 5-én jött az osztrák-magyar hadsereg első akciója, amikor a hegyi osztagok a Lago di Campó-i olasz helyőrséget vették célba. Mivel a szektor a front nyugati határán állt, az olasz csapatok itt nem vonultak vissza az 1917. novemberi caporettói vereség után, ahogy a Dolomitokban és más szektorokban történt, ezért itt a harcok a végsőkig folytatódtak. 1918. november 1-jén kezdődött az utolsó olasz támadás, ezúttal a Tonale-hágóban. Az osztrák-magyar katonák ekkor már képtelenek voltak feltartóztatni az olasz hadsereget, amely gyorsan tört előre Val di Spléban Trento irányába, véget vetve ezzel a harcoknak ebben a szektorban. A térségben zajló fehér háborút az Adamello egyik 3000 méter magasan fekvő hegycsúcsán, Cresta Crocén ma is látható, 149 milliméteres olasz ágyú idézi fel.

Habsburg-hadjárat a Kárpátokban

1915 első négy hónapjában, a legzordabb téli körülmények közepette a Monarchia három egymást követő offenzívát indított a Kárpátokban, hogy megállítsa a Budapest elfoglalására készülő orosz hadsereget, és felszabadítsa az ostrom alatt álló Przemyśl védőit. A hadjáratban részt vevő osztrák-magyar katonáknak nem volt a hegyi hadviseléshez szükséges speciális téli egyenruhájuk. A katonák ugyanabban a kék-szürke uniformisban harcoltak, mint a szerbiai fronton. A szélsőséges hideg ellen mindenki csak a szokásos kabátjával vagy a térd alá érő szövetköpenyével védekezhetett, nadrágja szárát pedig a fűzős csizmába tömködte. Sisakok ekkor még nem álltak rendelkezésre, ezért a katonák fejét ugyanaz a sapka fedte, mint amit 1914 augusztusában is viseltek.

A gorlicei áttörés

Május 2-án egy háromszázötvenezer főt számláló közös német–osztrák–magyar haderő törte át az orosz 3. hadsereg védelmi állásait a galíciai Gorlice és Tarnów közötti közel 50 kilométeres frontszakaszon, majd nyomult tovább kelet felé. A cári hadsereg egy hét alatt a San folyóig szorult vissza. Napra pontosan száz évvel később, 2015. május 2-án, Gorlicétől 5 kilométerre délre, Sękowa faluja mellett több tucat hagyományőrző egyesület több száz tagja gyűlt össze Csehországból, Szlovákiából, Magyarországról, Németországból, Lengyelországból és Oroszországból, hogy részt vegyenek a központi hatalmak legnagyobb háborús sikerét felelevenítő csatarekonstrukcióban.

Az antant offenzíva 

Az antant hatalmak 1917-ben a legnagyobb erejű offenzívájukat a nyugati hadszíntéren indították meg április 9-én Arras és Reims között félkörívben húzódó frontvonal hajlatainak két kezdőpontjában. A Robert Nivelle tábornok által vezetett franciákra a Soissons és Reims között, az Aisne folyónál várt a feladat, hogy áttörjék a német vonalakat. Ez nem sikerült nekik ellenben az ütközet során elvesztett közel 250 000 katona miatt a francia hadsereg annyira megrendült, hogy onnantól kezdve az amerikai csapatok megérkeztéig szinte kizárólag a britekre hárult a nyugati front megtartása.

Harmadik ypres-i csata

A passchendaele-i vagyis a harmadik ypres-i csata az első világháború egyik legvéresebb ütközete volt. A nyugat-flandriai Ypres város közelében található Passendale falu birtoklásáért 1917. július 31. és november 6. között lezajlott harcokban a két oldalon összesen több mint hétszázezer ember esett el, vagy sebesült meg. Azon a nyáron rekord mennyiségű csapadék hullott és ezáltal a csatatér egy sártengerré változott, ahol rengeteg katona a szó szoros értelmében sárba fulladt.

Az amerikai haditengerészet hadihajója

A Királyi Haditengerészet hadihajójához, az 1906-ban épült HMS Dreadnoughthoz képest minden más hadihajó lassabb, kisebb és gyengébb volt. A Dreadnought legalább kétszer több nehézlöveggel és vastagabb páncélzattal rendelkezett, a gőzturbinájának köszönhetően pedig nagyjából három csomóval gyorsabban tudott haladni, mint bármely más hadihajó. Olyan korszakalkotóra sikeredett, hogy az utána épülő, hasonló csatahajókat már dreadnought osztályú hajóknak nevezték, míg a korábban épült csatahajók a „predreadnought” (dreadnought előtti) jelzőt kapták. Ezek az új csatahajók a gigantikus gyártási költségük miatt hamar nagyhatalmi státuszszimbólumnak is számítottak. A nagy háború centenáriumakor már csak egyetlenegy dreadnought típusú hajó létezett az egész világon. Ez pedig a fenti fotón is látható USS Texas, amely múzeumhajóként szolgál a texasi La Porte-ban lévő San Jacinto Parkban. Az amerikai csatahajó 1918 januárjában hagyta el New Yorkot, és február 11-én érkezett meg a Skócia partjainál lévő Orkney-szigeteki Scapa Flow nevű brit haditengerészeti bázisra. Az USS Texas az Atlanti Flotta csatahajó-kötelékének tagjaként konvojkísérőként szolgált a brit Grand Fleet ( a Nagy Flotta) hajói mellett. De részt vett több északi-tengeri őrjáratozásban is, valamint a Németország elleni tengeri blokád fenntartásában. Ám említésre méltó tengeri ütközetben a nagy háború során nem harcolt.

A vasútvonal szabotázsa 

A Oszmán Birodalom által megépített 1300 kilométer hosszú Hejaz vasútvonal Damaszkuszt Medinával és Mekkával kötötte össze, hogy a hívők zarándokok utazását lerövidítse. Az I. világháború kitörése után a török elnyomással szembeni hasemita arab lázadás egyik eszköze a vasútvonal szabotálása volt. Bár Konstantinápoly több ezer katonából álló védősereget hozott létre a vasút biztosítására, de ez nem volt elég a brit Thomas Edward Lawrence százados, vagyis Arábiai Lawrence, által szervezett folyamatos beduin támadások ellen.

Az első világháború legsikeresebb vadászpilótája

Hivatalos légigyőzelmével a német Manfred von Richthofen – közismert becenevén a Vörös Báró – minden idők leghíresebb és az első világháború legsikeresebb vadászpilótája lett. Vörösre festett háromfedelű Fokker típusú vadászgépével uralta a nyugati front légterét és rettegésben tartotta az antant erők pilótáit mígnem 1918. április 21-én Vaux-sur-Somme térségében őt is utolérte a végzet.