Kutatók rájöttek, miért ennyire kietlen a Vénusz
A Jupitert kell hibáztatnunk.

460 Celsius-fok, sűrű, leginkább szén-dioxidból álló légkör és olyan savas csapadék, ami gyakorlatilag minden általunk ismert életformát elpusztít – ezek jellemzik a Vénuszt, melynek kietlenségét most a Kaliforniai Egyetem kutatói vizsgálták – számol be a The Planetary Science Journal tudományos folyóirat alapján a 24.hu.

A tanulmány szerint a bolygó kietlenségének egyik oka nem más, mint a Jupiter, melynek gravitációs ereje taszította, a mostanra szinte teljesen körré formálódott pályájára a Vénuszt. A bolygó Nap körül bejárt útja egykor sokkal oválisabb volt, ami azzal is járt, hogy felszínén lakható körülmények uralkodtak.

A felfedezés legérdekesebb pontja, hogy a Jupiter életútja sokban hasonlít a Vénuszéra: volt, amikor közelebb és messzebb is mozgott a Naphoz képest, ennek hatására pedig befolyásolta más bolygók pályáját. Az akkor még barátságosabb bolygó extrém hideg és extrém meleg időszakokon ment keresztül, atmoszférájából a vizet pedig fokozatosan elveszítette.

A kutatók szerint ez a változás eredményezhette a légkör végső összeomlását, és egy folyamatos üvegházhatású állapotban maradását.


A figyelmetekbe ajánljuk