Az 1800-as években a britek még csak néhány évtizede voltak jelen Ausztráliában: Új-Dél-Walest 1788-ban fegyenctelepként hozták létre, ahová rendszeresen szállítottak elítélteket Nagy-Britanniából. Új-Zéland ekkor még nem tartozott a Brit Birodalomhoz, az európaiak és a maorik közötti kapcsolat pedig főként a partvidéki kereskedelemre és az egyre gyakoribb hajólátogatásokra korlátozódott.
Ebben az időszakban járta a térséget a Boyd is, amely eredetileg fegyenceket szállított Angliából Új-Dél-Walesbe. Miután 1809 augusztusában megérkezett Sydney-be, új megbízást kapott: Új-Zélandon kaurifenyőből származó, hajóárbocnak alkalmas rönköket kellett felvennie. Az ilyen hosszú, egyenes és erős fatörzsek nagyon értékesnek számítottak a kor hajóépítésében.
A hajó októberben indult el a Whangaroa-öböl felé. A fedélzeten utazott Te Ara is, egy helyi maori vezető fia, aki több mint egy év távollét után szeretett volna hazatérni. Az út során azonban konfliktusba került John Thompson kapitánnyal. A korabeli beszámolók eltérnek arról, pontosan mi váltotta ki a vitát. Egyesek szerint Te Ara betegség miatt nem dolgozott, más források lopással kapcsolatos vádról számolnak be. A következmény azonban biztos: a kapitány megvonta tőle az ételt, majd 25 korbácsütéssel büntette.
Amikor a Boyd decemberben megérkezett Whangaroába, Te Ara beszámolt családjának a történtekről, és megmutatta a korbácsolás nyomait. A maori közösségben az ilyen sérelem megtorlást, úgynevezett utut követelhetett. A helyiek ennek ellenére három napig úgy viselkedtek, mintha minden a megszokott rend szerint zajlana. Ezután Thompson kapitányt és néhány társát azzal hívták partra, hogy megmutatják nekik a kitermelésre alkalmas fákat. A csoportot távol vezették a hajótól, majd megtámadták és megölték.
A támadók később a halott tengerészek ruháiban tértek vissza a Boydhoz. A sötétben a fedélzeten maradók azt hitték, a kapitány csapata érkezik vissza, így beengedték őket a hajóra. Ezután újabb támadás kezdődött, amelyben a legénység és az utasok többsége életét vesztette. A mintegy hetven fedélzeten tartózkodó ember közül végül mindössze négyen élték túl a történteket.
A hajót később kifosztották, ám a fedélzeten tárolt puskapor véletlenül berobbant. A robbanás több maorit is megölt, köztük Te Ara apját, a keletkező tűz pedig a Boydot is elpusztította. A történet ezzel még nem ért véget. Az esemény híre gyorsan terjedt, és néhány hónappal később európai bálnavadászok megtorló támadást indítottak. Tévesen Te Pahi faluját tették felelőssé a történtekért, annak ellenére, hogy annak vezetője éppen a Boyd néhány túlélőjén próbált segíteni. Az 1809-es tragédia végül évekre megrontotta a maorik és az európai hajósok közötti kapcsolatot, és visszavetette az Új-Zélanddal folytatott kereskedelmet is.
Olvasd el ezt is!