A hajó alá kötötték, majd végighúzták az elítélt tengerészeket
A keelhauling a popkultúrában leginkább kalóztörténetekben kerül elő, a kegyetlen büntetésnek azonban akad egy ismert, dokumentált alkalmazása is. Ennek során az elítéltet kötéllel a hajó gerince alatt áthúzták egyik oldalról a másikra, ahol a fulladás veszélye és a hajótestre tapadt éles tengeri élőlények együtt tették elviselhetetlenné a megpróbáltatást.
1652 októberében a mai Fokváros helyén működő holland telepen egy Jan Blank nevű tengerészt már kilenc napja kerestek, mire előkerült. Jan van Riebeeck parancsnok és tisztjei dezertálásnak minősítették az esetet, Blankra pedig a történelem talán egyik legbrutálisabb büntetését szabták ki: 150 korbácsütésre, két év kényszerszolgálatra és keelhaulingra ítélték.
Utóbbi módszer holland neve a kielhalen. Ehhez egy kötelet vezettek át a hajó alatt, majd az elítélt kezét és lábát is rögzítették hozzá. Ezután a fedélzetről a vízbe lökték, a másik oldalon álló matrózok pedig húzni kezdték a kötelet.
A büntetés súlyosságát az is meghatározta, merre vezették a kötelet. Ha rövidebb ideig akarták szenvedtetni a bűnöst, akkor keresztben húzták át a hajó alatt, míg a legkeményebb esetben a gerinc hosszában tették meg ugyanezt. Blank esetében a kiszabott büntetések arra utalnak, hogy a hatóságok számoltak a túlélésével, ezért valószínűleg a rövidebb változatot alkalmazták.
A 17. századi hajók víz alatti része közel sem volt sima. A deszkákra algák, kagylók és tengerimakkok telepedtek, utóbbiak kemény, éles pereme komoly sérüléseket okozhatott. Éppen ezért a kötél húzásának sebességét is tisztázni kellett: a túl lassú mozdulat növelte a fulladás veszélyét, a gyorsabb húzás pedig súlyosabb sérüléseket okozhatott az elítélt testén.
Blank állítólag túlélte a keelhaulingot. Miután kiemelték a vízből, még órákig a kötélen függött, sérülései pedig ellátásra szorultak. Ez önmagában is életveszélyes állapotot jelentett egy olyan korban, amikor antibiotikumok még nem léteztek, a sebek elfertőződése pedig könnyen végzetessé válhatott. A történet szerint később a 150 korbácsütést is végrehajtották rajta, további sorsáról azonban már nincs biztos információ.
Bár a keelhaulingot gyakran kalózbüntetésként emlegetik, a fennmaradt források alapján a hollandoknál hivatalosan szabályozott büntetésként is megjelent. Más haditengerészeteknél is előfordult, de a büntetést leginkább a holland tengeri gyakorlathoz kötik.
Egy 19. századi beszámoló szerint két egyiptomi tengerészt is így büntethettek Alexandria közelében. A szemtanú szerint a férfiakat a hajó hosszában húzták át a víz alatt, az egyikük pedig 24 másodperc múlva már a felszínen volt. A büntetést kétszer hajtották végre rajtuk, és mire visszakerültek a fedélzetre, mindketten eszméletlenek voltak.
Akadt olyan ember is, aki túlélte a keelhaulingot és még évtizedekig élt. A 17 éves Pedro Ramón y Cajal 1871-ben potyautasként jutott fel egy Dél-Amerikába tartó hajóra. Amikor kiderült, hogy nincs pénze az útra, őt is áthúzták a hajó alján. Szerencséjére a hajó viszonylag új volt, így a víz alatti részén még kevés tengeri lerakódás jelent meg, így túlélte a megpróbáltatást. Később Dél-Amerikában háborúba keveredett, majd visszatért Spanyolországba, és tudományos munkát is végzett. 1950-ben, 96 évesen halt meg.
Olvasd el ezt is!