Sophie Turner
Fotó: Getty Images

Egy feltétellel térne vissza a Trónok harca világába Sophie Turner

Bár a Trónok harca 2019 májusában hivatalosan véget ért, a sárkányokkal és háborúkkal teli világot azóta is rengetegen szeretnék jobban megismerni. Ezt a célt szolgálja a már 2. évadánál tartó Sárkányok háza és a 2025-ben debütáló A Knight Of The Seven Kingdomselőzménysorozatok is.


Szeptemberben mutatták be a Joan című sorozatot, melynek kapcsán a széria egyik főszereplője, Sophie Turner is több interjút adott. Az egyik ilyen beszélgetés során merült fel a kérdés, hogy vajon visszatérne-e a Trónok harca-univerzumba.

Ugyanannak a szereplőgárdának és stábnak kellene lennie, mint akkor, különben nem mennék vissza

– válaszolta a felvetésre a most 28 éves színésznő.

Ezt is olvasd el! Megmutatjuk minden idők legnézettebb sorozatait!

- YouTube

Ezzel együtt kijelentette, hogy semmi esélyt nem lát arra, hogy elkészüljön egy esetleges 9. évad az 59 Emmy-díjat nyert szériából.

Ugyanakkor kiemelte, hogy az első pillanattól az utolsóig imádta az általa alakított Sansa Starkot játszani.

Elmondása szerint gyakran játszik el a gondolattal, mit csinálhat most az Észak királynőjévé megválasztott karaktere.

Ez is érdekelhet! Eredetileg nem őt választották, végül mégis Emilia Clarke lett Daenerys Targaryen

Miben láthatjuk Sophie Turnert, ha már nem a Trónok harca világában?

Az elmúlt években Az utolsó lépcsőfok című HBO-s drámasorozat mellett a Netflix által gyártott Bosszúra készen című vígjátékban tűnt fel Turner.

Legújabb projektje a Joan című széria, amelyben egy befolyásos brit ékszertolvajt alakít, aki magas pozíciót tölt be az angliai alvilágban, miközben családanyaként is helyt kell állnia.

Az angol színésznő 5 év házasság után tavaly vált el Joe Jonas énekestől. Egyik interjúban adott válasza szerint Joan karakterének megformálásához főként ezt a magánéleti válságot használta fel, hiszen neki is meg kellett küzdenie a közelmúltban az egyedülálló anyaság problémáival.

Forrás: Slashfilm

A figyelmetekbe ajánljuk