Elvált az impotens királytól, 9 nappal később sógora oldalán lett újra királyné

Mária Franciska Erzsébet 1646. június 21-én született Párizsban. Apja Savoyai Károly Amadé, Nemours hercege, anyja Bourbon–Vendôme Erzsébet, IV. Henrik francia király unokája volt. Öt gyermekük közül csak Mária és idősebb nővére érte meg a felnőttkort.

Mária hatéves volt, amikor apja egy családi és szerelmi természetű konfliktusba keveredett sógorával, François de Vendôme-mal, Beaufort hercegével. A vita végzetes párbajba torkollott, amiben a mindössze 28 éves Károly Amadé életét vesztette. Özvegye ezután a fontevrádi apátságba vonult vissza, a két lányt pedig hosszú ideig apácák nevelték. Egyszerű körülmények között éltek, de jó oktatást kaptak, Mária felnőttként verseket is írt. Politikai befolyásuk közben megmaradt, hiszen a Nemours-ház férfi örökös nélkül maradt, így egy esetleges házasságkötés több európai udvar számára értékes lehetőséget jelentett.

Anyjuk azt szerette volna, ha legalább egyik lányát a Savoyai-ház magasabb rangú ágába házasíthatja be. A nővérek ezért 1659-ben Savoyába utaztak, ám a II. Károly Emánuel herceggel folytatott tárgyalások nem vezettek eredményre. A herceg négy évvel később XIV. Lajos egyik unokatestvérét vette feleségül.

Mária nővérét közben Lotaringiai Károly herceghez adták, de a férfi hamarosan megtagadta a házasság elismerését, így a frigyet érvénytelenítették. Mária közben majdnem Charles Henri de Lorraine, Vaudémont grófjának felesége lett, de ez a terv is meghiúsult.

Mária anyja 1664-ben, 49 évesen meghalt. A házasság megszervezése ezután a lány dédnagybátyjára, César d’Estrées laoni püspökre, a későbbi bíborosra maradt. Ő keltette fel a portugál udvar érdeklődését, ahol az 1656 óta uralkodó VI. Alfonz továbbra is nőtlen volt.

Azonban a portugálok első választása nem a hercegnő volt. Sande márkija korábban XIV. Lajos unokatestvérének, Anne Marie Louise d’Orléans-nak, Montpensier hercegnőjének kezét próbálta megszerezni, ő viszont visszautasította az ajánlatot. A 1660-as évek közepén folytatott további tárgyalások után került Mária Franciska a figyelem középpontjába.

A házassági szerződést 1666. február 24-én írták alá Párizsban. Mária 600 ezer scudós hozományt vitt a házasságba, amelyet szándékosan magas összegben állapítottak meg, hogy hangsúlyozzák a Nemours- és Vendôme-ház rangját a portugál koronához képest. A pénzt visszakaphatta, ha a házasság véget ér, cserébe pedig kiterjedt portugál birtokokat ígértek neki. Ezeket anyósa, Luísa de Gusmão halála után örökölhette volna meg. Addig a portugál állam éves juttatást biztosított lisszaboni udvartartásának fenntartására.

Mária hajóval utazott Portugáliába, augusztusban érkezett meg Junqueirába. Castelo Melhor grófja fogadta, majd az alcântarai palotába kísérte, ahol Alfonz várta. A pár még aznap összeházasodott a lisszaboni flamand kolostor templomában.

Mária rövidesen felismerte, hogy Portugáliában komoly politikai válság zajlik. A hatalomért egymással versengő csoportok olyan király körül szerveződtek, akinek uralkodói képességeit sokan kétségbe vonták. Ennek oka az lehetett, hogy VI. Alfonz egy súlyos gyermekkori betegség következtében mozgáskorlátozottá vált. Kortársai gyakran lobbanékonynak, kiszámíthatatlannak és az ország vezetésére alkalmatlannak írták le, ezért anyja még felnőttkorában is hosszú ideig régensként kormányzott helyette.

Egyes leírások szerint a király rossz társaságokba keveredett, napközben zajos játékokkal szórakozott, éjszakánként pedig részegen járta Lisszabon utcáit, és félelemben tartotta a lakókat. Uralkodói kötelességeit is elhanyagolta, miközben Portugália nemzetközi pozíciója romlott, a hollandok pedig Ázsia és Afrika számos térségében átvették tőle a vezető gyarmati hatalom szerepét.

Már Mária érkezésekor erős ellenzék szerveződött Castelo Melhor grófjával szemben. A kegyenc óriási befolyást gyakorolt Alfonzra, ellenfelei pedig a király öccse, Dom Pedro, a későbbi II. Péter köré szerveződtek. Máriát hamarosan szintén bevonták az udvari küzdelmekbe. A francia házasságot Castelo Melhor grófja szorgalmazta, míg az angolbarát körök ellenezték azt.

A királyné eleinte jó kapcsolatot ápolt a gróffal, később azonban részt akart venni az Államtanács ülésein, ahogy korábban az anyósa is tette. A kegyenc azonban ellenállt ennek, Mária pedig fokozatosan Péter táborához közeledett.

Későbbi beszámolók szerint a királyné ekkor beleszeretett férje öccsébe. Pétert jóképű, karizmatikus és rátermett férfiként írták le, aki éles ellentétben állt a fizikailag sérültnek és korlátozott képességűnek tartott Alfonzzal. Nem tudni, hogy a történetet később kiszínezték-e, az azonban biztos, hogy a gróf veszélyes szövetséget látott Mária és Péter kapcsolatában. Attól tartott, hogy együtt felszámolhatják befolyását. A másik oldal szintén fenyegetve érezhette magát, ezért mindkét csoport egymás ellen kezdett szervezkedni. Castelo Melhor grófjának eltávolítását távolról XIV. Lajos is támogatta, aki gyengíteni akarta a portugál–angol szövetséget.

Mária ezután nyíltan kijelentette, hogy boldogtalan a házasságában. Azt állította, hogy a féloldali bénulásban szenvedő Alfonz képtelen volt elhálni a frigyet, ám ez ellentmondott annak a korábbi kijelentésének, miszerint várandósnak érzi magát. Mária később nem tudta megmagyarázni ezt, az ellentmondás pedig hamar háttérbe került, így a királyné erre az állításra alapozhatta érvénytelenítési kérelmét. Közben azzal fenyegetőzött, hogy hozományával együtt visszatér Franciaországba.

1667 szeptemberében Castelo Melhor grófjának eltávolítása meggyengítette Alfonz uralmát. November 23-án újabb palotaforradalom zajlott, amelynek eredményeként Péter átvette az ország tényleges irányítását. Alfonz névleg megtarthatta a koronát, valódi hatalma azonban megszűnt. 1669-ben azonban az Azori-szigetekhez tartozó Terceirára vitték fogságba.

Péter hercegi régensként irányította Portugáliát. Bár 1667-től ténylegesen ő uralkodott, hivatalosan csak tizenhat évvel később lett király. 1668. március 24-én az egyház érvénytelenítette Mária és Alfonz házasságát a király „tartós és gyógyíthatatlan impotenciájára” hivatkozva. A botrány tovább fokozódott, amikor Mária néhány nappal később hozzáment korábbi sógorához, Portugália új tényleges vezetőjéhez.

Később vitatták, hogy Mária és Péter már a puccs előtt is romantikus kapcsolatban álltak volna. A királyné a hatalomváltás után is többször kijelentette, hogy hozományával együtt vissza akar térni Franciaországba. Az új kormányzat feltehetően nyomást gyakorolt rá, hogy Portugáliában maradjon és hozzámenjen későbbi férjéhez. Így az állam megtarthatta a jelentős pénzösszeget egy súlyos gazdasági időszakban, egyúttal megőrizhette kapcsolatait Franciaországgal és Savoyával.

A gyermek születése politikailag sokat segített a párnak. Péter régensi hatalma továbbra is bizonytalan alapokon állt, lányára azonban lehetséges trónörökösként hivatkozhatott. Izabella után nem született újabb gyermek, annak ellenére, hogy a királyné 1670-ben ismét várandós lett. Állítólag még terhesen útra kelt, hogy kérdőre vonja férjét annak feltételezett viszonya miatt. Decemberben elvetélt, ezután többé nem tudott teherbe esni.

Mária életének jelentős részét lánya nevelésének és jövendő házasságának megszervezése töltötte ki. Az évek során mintegy tizenhét kérő neve merült fel, Izabella mégsem ment férjhez. A lehetséges jelöltek között szerepelt a francia Anjou hercege, az itáliai Parma hercege, valamint a bajor és neuburgi hercegi család több tagja. Végül Savoyai Viktor Amadéval, Izabella unokatestvérével kezdődtek komoly tárgyalások.

Az eljegyzési ceremóniát 1681 márciusában meg is tartották, a terv azonban az utolsó pillanatban összeomlott. A savoyai kormány attól tartott, hogy Viktor Amadénak Lisszabonba kellene költöznie, és a Savoyai Hercegséget idővel elnyomná a portugál korona. Izabella ezért élete végéig hajadon maradt, és „az örök menyasszonyként” vált ismertté.

Mária egyéb politikai ügyekben is aktív szerepet vállalt. 1672 és 1674 között a spanyol ellenállással szemben azért dolgozott, hogy a pápa Portugália uralkodójaként ismerje el második férjét. A kérdés diplomáciailag különösen kényes volt, mivel Spanyolország 1580 és 1640 között több mint hatvan évig uralta Portugáliát, és később sem mondott le teljesen a visszaszerzés lehetőségéről. Ha Róma elismeri Pétert Portugália vezetőjeként, az gyengíti a spanyol igényeket.

Mária utolsó éveit súlyos betegség árnyékolta be. Több történész szerint szifiliszben szenvedhetett, amely akár veleszületett is lehetett, pontos eredete azonban nem ismert. Ellenséges kortársai azt állították, hogy Péter fertőzte meg, betegségét pedig isteni büntetésként értelmezték, amiért korábbi sógorához ment feleségül. Egészsége az 1670-es években fokozatosan romlott.

Alfonz közben visszatért Portugáliába. Fogságának évei tovább gyengítették, 1675-től a sintrai palotában őrizték. 1683. szeptember 12-én, negyvenéves korában agyvérzésben hunyt el. Halálával Pétert királlyá kiáltották ki, így Mária életében másodszor lett Portugália királynéja, ez az időszak azonban még az elsőnél is rövidebbnek bizonyult. A királyné ekkorra ugyanis rendkívül lesoványodott, betegsége következtében három hónappal később, 1683. december 27-én, 37 éves korában meghalt. A Santo Crucifixo kolostorban temették el, de miután az épületet lebontották, maradványait 1912-ben exhumálták, majd Lisszabonban, a São Vicente de Fora királyi kriptájában helyezték el mindkét férje mellett.

Izabella Lujza 1690-ben, mindössze 21 évesen, hajadonként halt meg, ezzel Mária közvetlen vérvonala megszakadt. Péter 1687-ben, négy évvel első felesége halála után újraházasodott. Neuburgi Mária Zsófia több gyermeket szült neki, akik biztosították a dinasztia fennmaradását. Amikor II. Péter 1706-ban, 58 éves korában meghalt, fia, V. János örökölte a portugál trónt.