13 évig elzárva élt a világtól a kislány, akinek esete megrázta a tudományt
1970 novemberében egy anya és a lánya lépett be egy Los Angeles-i szociális hivatalba. A dolgozók először azt hitték, a kislány 6–7 éves lehet, annyira törékenynek, alultápláltnak és zavartnak tűnt. Csak később derült ki, hogy már 13 éves volt, és életének nagy részét szinte teljes elszigeteltségben töltötte.
A világ Genie néven ismerte meg, bár ez nem a valódi neve volt: a nevet azért használták, hogy megvédjék a személyazonosságát. Amikor rátaláltak, mindössze 27 kilogrammot nyomott, alig tudott járni, nem beszélt, és úgy tartotta a kezét, mintha még mindig a rögzítésekhez alkalmazkodna. A hatóságok hamarosan átkutatták a család Temple Cityben álló házát, és kiderült, hogy a lányt apja éveken át egy sötét szobában tartotta, napközben gyakran egy gyerekbilire szíjazva, éjszaka pedig egy hálózsákba kötözve.
Genie nem járt iskolába, nem játszott más gyerekekkel, és nemigen hallott emberi beszédet. Apja a család többi tagjának is megtiltotta, hogy beszéljenek hozzá, a zajokat pedig dührohamokkal torolta meg. Ha a kislány bármilyen hangot adott ki, büntetésre számíthatott. A szobájában alig volt inger: néhány tárgy, letakart ablakok, és főleg sötétség és hosszú, néma órák.
Az ügy az Egyesült Államok egyik legsúlyosabb gyermekbántalmazási eseteként került be a köztudatba, de hamar tudományos jelentőséget is kapott. Genie története olyan kérdést állított a kutatók elé, amelyet etikus módon soha nem lehetett volna laboratóriumban vizsgálni:
A kórházban orvosok, pszichológusok, nyelvészek és pedagógusok dolgoztak vele. 1971 és 1975 között kutatási program is indult, amely Genie fejlődését vizsgálta. A legnagyobb kérdés az volt, hogy megtanulhat-e beszélni kamaszkor után, vagy addigra már bezárul az úgynevezett kritikus periódus, vagyis az az életkori ablak, amelyben az emberi agy a legfogékonyabb a nyelv elsajátítására. A válasz egyszerre volt reménykeltő és fájdalmas. Genie gyorsan tanult szavakat, egyre több tárgyat ismert fel, képekkel és gesztusokkal meglepően összetetten kommunikált. Megtanult öltözni, egyszerű feladatokat végezni, örömét lelte a zenében, a színekben és a játékos tárgyakban. Több szakember szerint világosan látszott rajta, hogy gondolkodik, emlékezik, kapcsolatot keres.
A nyelv mégsem nyílt meg előtte teljesen. Igaz, egyre több szót használt, a nyelvtani szerkezetekkel alig boldogult. Mondatai töredékesek maradtak, mintha a gondolat már elindult volna, de a nyelv nem tudott hozzá megfelelő formát adni. Ez a megfigyelés fontos érvet adott azoknak, akik szerint a gyermekkori nyelvi ingerek hiánya később már csak részben pótolható.
Genie története sajnos nem tudományos sikertörténet. Ahogy telt az idő, egyre élesebben látszott, milyen nehéz elválasztani a segítséget a kutatástól. A gyógyítás, a nevelés, a tudományos érdeklődés és az intézményi döntések nem mindig ugyanabba az irányba mutattak. Miután a támogatás megszűnt, Genie élete ismét instabillá vált: visszakerült az édesanyjához, majd nevelőotthonokba és állami intézményekbe került, fejlődése pedig megtorpant.
Olvasd el ezt is!