​5 lenyűgöző tény az ókorból, amiről még te sem hallottál

Az ókori emberek szemlélete gyökeresen eltért a miénktől. Sokszor a jóról és a rosszról alkotott alapfeltevéseik is rendkívül eltérőek lehettek a mi mai erkölcsi iránytűinktől. Ők például teljesen normális szórakozásnak tekintették, hogy egy napot azzal töltenek, hogy végignézik emberek és állatok lemészárlását. Vagy − mivel helytelenítették a túlzott gyászos megnyilvánulásokat − felbéreltek embereket, hogy sírjanak és jajveszékeljenek helyettük a temetéseken. Az alábbiakban 6 lenyűgöző ókori tényt olvashatsz, melyekről talán meg te sem hallottál.

Ez is érdekelhet: A tudósok kiderítették, miért gyilkolt az ókori rómaiak tava

​1. Az ókori római humor elég gonosz tudott lenni

A római polgárok egész napokat töltöttek olyan helyeken, mint a római Colosseum, hogy végignézzék, ahogy más emberek borzalmas módon végzik. Ráadásul mindezt nagyszerű szórakozásnak tartották. Mielőtt megszűnt volna gladiátorarénaként és nyilvános kivégzőhelyként működni, becslések szerint akár egymillió ember is életét vesztette a Colosseumban, a lemészárolt állatok millióiról nem is beszélve.

A rómaiak humorérzéke ugyanilyen kegyetlen dolgokra irányult. Amikor például Néró uralkodása idején Róma leégett, a keresztények Jézus eljöveteleként ünnepelték. Így könnyen rájuk terelődött a gyanú. Néró összeterelte őket, és nagy látványosságot rendezett, hogy példát statuáljon. Néhányukat például szurokkal borította be, majd felgyújtotta őket. A nézők ezeket a módokat találónak és viccesnek gondolták.

​2. Nem az olimpia volt az egyetlen görög atlétikai verseny

Az ókori világ kedvelte az atlétikai versenyeket. A minósziak például nagyon szerették a tornát, az ökölvívást, a birkózást, a futást és a bikaugratást. Ezek az események azonban általában egyszeri események voltak, főként a nemesek számára. Az ókori görögök voltak az elsők, akik rendszeres atlétikai versenyeket rendeztek, amelyeken minden szabadon született görög férfi részt vehetett, a nők pedig meghatalmazás útján, kizárólag a szekérversenyeken. Kr. e. 776-ban tartották az első olimpiai játékokat Olimpiában, Zeusz tiszteletére. Emellett még létezett a Zeusz és Héraklész tiszteletére rendezett Nemeai Játékok, az Apollón tiszteletére rendezett Püthiai Játékok, valamint a Poszeidón tiszteletére rendezett Iszthmiai Játékok. Az utolsó feljegyzett verseny Kr. u. 393-ban volt, de néhány játékot talán még ezután is tartottak.

Ha tovább olvasnál: Közösségi élet a vécében? – 5 meglepő tény a régmúlt mellékhelyiségeiről

​3. A római hódítási siker titka: a makacsság

Az ókori rómaiak inkább katonai fegyelemmel és kitartással nyerték el birodalmukat, mintsem katonai zsenialitással. Sok olyan ellenséget győztek le, akiknek nagyszerű hadvezéreik voltak, például a karthágóiak és a zseniális Hannibál. Képesek voltak összevonni erőforrásaikat, könyörtelenül nekimenni ellenségnek, és makacsul, szünet és lankadás nélkül kitartani, amíg vetélytársaikat szét nem zúzták. Erre példa Róma szisztematikus hódítása az Ibériai-félszigeten, amely i. e. 220-ban kezdődött, és több mint két évszázadon át tartott, amíg i. e. 19-ben be nem fejeződött.

​4. A rómaiak nem féltek másokat másolni

Az ókori rómaiak eredetileg lándzsákkal harcoltak sűrű falanxalakzatokban. Kr. e. 343 és 290 között a szamnita háború miatt tértek át a kardos légiósokkal kiegészített, szétszórtabb légióra. A szamniták a Rómától délre fekvő Appennin hegységben laktak, és itt a zord hegyvidéki terepviszonyok között a sűrű falanx nehézkes volt. Ők karddal voltak felfegyverkezve, és rugalmas alakzatokban harcoltak, kisebb alegységekben. Könnyedén kijátszották a rómaiakat, és sorozatos vereségeket mértek rájuk. A rómaiak azonban gyakran lemásolták azt, ami bevált. Ezért i. e. 315 körül feladták a falanxot, és átvették a manipuláris rendszert: a légiót 120 fős nehézgyalogsági manipulákra bontották.

​5. Fizettek az embereknek, hogy sírjanak

Az ókori rómaiak kerülték a túlzott érzelemnyilvánításokat. A temetések esetében azonban kivételt tettek. Minél többen vettek részt egy temetésen, és minél látványosabb volt a gyászmenet, annál nagyobb tisztelet övezte az elhunytat. Az elhunyt hozzátartozói részéről a gyász túlzott kimutatását – különösen a felsőbb osztálybeli családoknál – azonban méltatlannak tartották. A helyzetet hivatásos gyászolók alkalmazásával oldották meg.

Nekik fizettek azért, hogy sírjanak, jajgassanak, és egyéb olyan érzelmi megnyilvánulásokat tegyenek, amelyeket a jól szituált rómaiaknak nem volt szabad nyilvánosan kimutatniuk. A hivatásos gyászolók gyakran port és piszkot szórtak magukra, tépték a hajukat, tépték a ruhájukat, és véresre vakarták az arcukat. Végül megtiltották a hivatásos gyászolók alkalmazását, mert bohóckodásuk „erős érzelmeket váltott ki, és összeegyeztethetetlen volt a nyugodt polgári élet eszméjével".

Forrás: History Collection