Erőss Zsolt és felesége film

Ha Erőss Zsolt ma is élne, elsősorban minden idők legjobb hegymászójaként gondolnánk rá, aki kitartásával rengeteg embert inspirált. A 2013-ban bekövetkezett tragikus halála után azonban sokan a felelőtlen apát és férjet találták meg benne. Erőss viszont a hegyen maradt, a feleségének kell megvédeni kettejüket, miközben még a saját gyászával és megmaradt családjával sem tud mit kezdeni. A Magasságok és mélységek nem Erőss Zsoltra fókuszál: Sterczer Hilda gyásztörténete van főszerepben – szerencsére. Kritika.


A hegymászás kívülállóként nem feltétlen izgalmas, a mindennapjainkat pedig egyáltalán nem határozza meg. Ugyan a „nagyobb” teljesítmények eljutnak szélesebb közönséghez is, a legtöbben nem a hegymászóstatisztikákat és -eredményeket böngészik hétvégente. De a sport nem is erről szól.

Mégis: az alpinizmusról mindenkinek van véleménye. Vannak, akik szerint a hegymászók – pláne a családosok – teljesen értelmetlenül kockáztatják az életüket pár magas hegycsúcs miatt, mások szimbolikus vagy romantikus tartalmat kapcsolnak hozzá, és vannak, akik az emberi teljesítőképesség határainak feszegetéséért tisztelik a hegymászókat.

És volt a legeredményesebb magyar magashegyi hegymászó, Erőss Zsolt, aki teljesítményével, személyiségével és történetével közelebb hozta a hegycsúcsokat, nem mellesleg a fél ország rajongott, majd szorított érte. Köztük én is. A mai napig megvan az a pár nap, amikor kiderült, hogy Erőss Zsolt és Kiss Péter eltűnt a 2013-as Kancsendzönga-expedíció alatt. Mivel sokat nem konyítottunk a hegymászáshoz, otthon mi is napokig reménykedtünk, hogy előkerülnek.

Mint kiderült Csoma Sándor első nagyjátékfilmjéből, teljesen feleslegesen.

A hópárduc felesége 

A Magasságok és mélységek nem egy Erőss Zsolt-hőstörténet: a feleség, Sterczer Hilda (Pál Emőke) gyásztörténetét követhetjük végig két gyermekével, ahol Erőss jelenléte csupán kiegészítőelem – még akkor is, ha a film cselekményét a frissen történt tragédia járja át.

Már rögtön az első tíz percben belecsöppenünk a 2013-as eseményekbe, aminek hiába tudjuk a kimenetelét, nézőként mégis izgulni (és reménykedni) tudunk, még úgy is, hogy abból, ami a Kancsendzöngán történt, nem látunk semmit – utóbbi már csak azért is jó döntés, mert nem tudjuk, mi történt pontosan.

Csoma történetmesélése jobb nem is lehetne: adott egy halott hegymászó, aki maga után hagyott egy feleséget és két gyereket. A hegymászó elhunyt, a történetét ismerjük (már amennyire ismerni lehet), de mi maradt utána? Jól érezhető, hogy a rendezőt elsősorban Révész Szilvia interjúkötete inspirálta, A hópárduc felesége, amiben Sterczer Hildát kérdezte majd 150 oldalon keresztül.

A filmben nem is engedjük el egy pillanatig sem a feleséget, aki akkoriban kapott hideget-meleget.

Juno 11

Sterczer egy racionális, az érzelmeit nehezen kimutató „erős nő”, aki már a férje eltűnése utáni első nap élő adásban monda be telefonon, hogy Erőss Zsolt meghalt. Ezen persze a fél ország – köztük a telefon túloldalán lévő műsorvezetők is – ledöbbent, hiszen akkor még „csak” egy nap telt el.

Sterczer viszont pontosan tudta, mit jelent, ha valaki nyolcezer méteren tölt kint egy éjszakát védőfelszerelés nélkül.

A film sem kelt több reményt, haladunk tovább Hildával és a gyászával. Pontosabban haladnánk, ha Hilda tudná, hogyan kell gyászolni, lehetőleg minél praktikusabban és gyorsabban. Persze erre nincs recept, mindenki a saját módján dolgozza fel a halált, még akkor is, ha akkoriban pár napra sokan hegymászás- és gyászszakértővé váltak.

A Magasságok és mélységek egyik nagy erőssége, hogy Hilda gyásza annyira közel kerül hozzánk, hogy abba mi is könnyen belevonhatjuk magunkat.

Hogy tennék én? Mit mondanék a gyerekeknek? Hibáztatnám-e magam?

A finom rendezés ehhez nem volt elég, Pál Emőkének kellett a hátán vinnie a filmet, ami sikerült is. Nagyon kis léptékű, sokszor visszatáncoló karakterfejlődést kellett bemutatnia, bonyolítva Hilda nyilvánosság előtti szerepléseivel, újdonsült családfői pozíciójával és magányával. Szerencsére Pál megbirkózott a feladattal, sikerült elvinnie a filmet, ráadásul segítség nélkül is ment volna.

Juno 11

A film előrehaladtával a képarány szűkülni kezd, ami elsőre fel sem tűnik, amikor meg igen, akkor viszont már zavaró. Nyilván a cél Hilda dramaturgiájának erősítése volt, de teljesen feleslegesen, a rendezés és Pál is biztos lábakon állt. Csoma emellett még belerakott egy hatásvadásznak is mondható jégkaparós, sírós jelenetet, ami ugyan adta magát, de a film, a tempójából adódóan, enélkül is meglett volna.

Talán Erőss Zsoltnál (Trill Zsolt) is nagyobb figyelmet kap időseb kislányuk, Gerda (Nagy Enikő), aki szintén gyászol, csak éppen máshogy. Gerda adja a film érzelmesebb mondatait és jeleneteit is, ami sokszor kicsit túl direkt, mégis jól felépített volt Hilda és Gerda kapcsolata és a gyász okozta ellentéte – Nagy Enikő pedig éretten töltötte ki a neki szánt időt.

Juno 11

Pál Emőke játékában – és néha Trill Zsoltéban – egyetlen dolog volt csupán zavaró: sok mondatukat nem lehet teljesen érteni. Persze az is lehet, hogy nekem vannak hallásproblémáim, és nem voltak elhadart vagy elharapott mondatok, de ez sokszor kizökkentett. Az viszont mindenképp felüdülés, hogy már ott tartunk, hogy nem a teátrális színészi játékot kell megemlíteni.

Le kell jönni a hegyről 

Erőss Zsolt a hegyen maradt, de Sterczer Hildának le kell jönnie. Hiába nem Erőss történetéről van szó, szelleme átjárja az egész filmet. Karaktere a visszaemlékezések alatt bontakozik ki, Trill Zsolt pedig hibátlanul mutatta be a mániákus, emberileg sokszor megkérdőjelezhető hegymászót, ami az egész család életére kihatott.

Csoma szerencsére nem legendát akart építeni: ügyesen és fullasztóan vonta a még élő főszereplője köré Erősst, és Trill játéka sem akarta magára vonni a figyelmet.

Ezzel a rendező megteremtette Hilda ellentmondását is: ugyan az ismerősök, a média és a pszichológus előtt is egy racionális, önálló nőt mutat, férjétől függ a legjobban, nélküle nem teljes ember. Hilda hiába oldaná meg egyedül a gyászmunkát, Erőss karizmája még a halála után is vele marad.

Juno 11

Csoma eredetien és kellő alázattal mesélte el az Erőss család történetét, és néhány kilengéssel ugyan, de a gyászfolyamat fázisai is finoman, a nézőket bevonva valósult meg. A kis költségvetés ellenére – a film az NFI Inkubátor Program támogatásával készült – a Magasságok és mélységek nemzetközi színvonalú. A magyar érintettség és a tragédia ismerete mellett azt viszont már nehezebb megítélni, hogy a külföldi közönséget is megnyerheti-e magának – szerintem igen.

De hogy Csoma Sándorra érdemes lesz odafigyelni a jövőben, az biztos.

A Magasságok és mélységek szeptember 22-től látható a magyar mozikban.

A figyelmetekbe ajánljuk