Batman Robert Pattinson kritika
Robert Pattinson már bizonyította, hogy kinőtte azt az időszakát, amiről jobb nem is beszélni, de a biztonság kedvéért még eljátszotta az eddigi legsötétebb Batmant, akit eddig láthattunk. Mi van, ha a Denevérember egyáltalán nem egy szerethető, erkölcsös figura? Az eddigi legnyomasztóbb Batman-film ezeket a kérdéseket is feszegeti, miközben egy emberként szurkolunk Batman lelki üdvéért. Spoilermentes kritika.

Több mint tíz éve tart az a szuperhősdömping, ami még mindig nem akar kifulladni az egyre hullámzóbb teljesítmény ellenére sem. Vannak, akik a hátuk közepére sem kívánják már a képregényfilmeket, mások – például Martin Scorsese vagy Denis Villeneuve – filmnek sem nevezik őket, de ott van az a széles rajongói tábor, akik miatt mégis megéri futószalagon gyártani vagy újragyártani a szuperhősöket – általában a minőség oltárán feláldozva őket. A Marvelnek sikerült is leuralnia a piacot, miközben a DC, néhány jobb teljesítménytől eltekintve, csak keresgélte magát.

Viszont ott van a jó öreg Batman, akit Christopher Nolan és Christian Bale 2012-ben rendesen beárazott a trilógia második részében. Azóta ő sem volt jó passzban, nehéz örökség. Ben Affleck nem is ugrotta meg – még akkor sem, ha nem kapott önálló Batman-filmet. Ráadásul a karakternek sem állt túl jól, amikor az egész világot kellett megmentenie szuperhős társaival. Nincsen szuperképessége ugyanis.

Legyen minél sötétebb 

Végül jött Matt Reeves, aki inkább kidobott minden klasszikus szuperhős-fogalmat az ablakon, szembement a zsánerrel, és lerakott egy sötét, depresszív és nem feltétlen szerethető Batmant, akire egy gyereket sem bíznál rá, nemhogy egy egész várost.

Mindezt tette Robert Pattinsonnal, akit sokan még mindig egy kedves vámpírfiúval azonosítanak. Ha valaki továbbgondolná a színészválasztást, még morbid cinizmust is kiálthatna. Pedig annyira működik, hogy Pattinson szűk három óra alatt elintézte, hogy minden lányos anyuka rémálma legyen.

Az író-rendező Reeves már az első 15 percben nyomatékosítja, hogy az ő Batmanje nem az, akit eddig megismertünk. „Félelem” – ez az, amivel a Batman operál, hogy rend legyen Gothamben. Semmi erkölcsi blabla, csak a kemény lelki terror. Ez az, amit ismer, ez az, amiben hisz. Nem is szereti senki.

Fotó: InterCom

Természetesen a New York-i mintára megalkotott Gotham ettől még büdösebb, koszosabb és korruptabb, mint valaha. Amíg pár piti bűnözőt elrettent az égre világított Batman-jel – ha meg nem, akkor jól összeveri őket –, addig az igazi nagypályások megfertőzik a várost. A nagypályások nem csak alvilági figurák: a város „jóemberei” is mélyen a rendszer részesei.

A látvány szépen tükrözi Batman lelkületét is. Nolan trilógiája ehhez képest cukiskodó Marvel-filmnek tűnik. A frusztráló sötétség mellett a képi világ ordítóan realisztikus; pedig a legegyszerűbb városkép is hemzseg a CGI-tól, de annyira kreatívan kivitelezve, hogy ez egyáltalán nem zavaró. Már ha létezik olyan, akit önmagában nem zavar a film nyomasztó látványa.

Emellett Batman vaskosabb, mint valaha. Rá is fér: a látvány mellett a főhős eszközárában sincs semmilyen földöntúli high-tech eszköz. A sokat használt kontaktlencséje talán ilyen, de ez a nyomozói szálat erősíti, nem az akciójeleneteket. Szegény Batmobile is inkább egy vintage autó benyomását kelti egy futurisztikus jármű helyett.

A világ rossz 

Ugyan a film durván háromórás, Reeves nem egy eredettörténetet épített fel. A rendező megadja a bizalmat, hogy már ismerjük a Wayne család történetét, és tudjuk, mitől rottyanhatott meg Batman – a múltat csak pár „aprósággal” egészíti ki. Ez amúgy félig jól működik, félig meg nem.

Fotó: InterCom

A film ugyanis inkább egy Hetedik/Zodiákus/Fűrész-féle krimi és pszichothriller egyveleg, viszont a hosszú játékidőben bőven elfért volna, hogy jobban belelássunk Bruce Wayne fejébe és történetébe. Az idő adott volt arra, hogy jobban megismerjük a főhős pontos motivációját és fájdalmát, ez mégsem történt meg. Helyette inkább háromórás búskomor, lassú nyomozás folyik, de az legalább tökéletesen tálalva.

Az érem másik oldala, hogy lényegében Bruce Wayne nem létezik Reeves filmjében. Nincs kettős életet élő szexiző örökösfiú. Helyette van egy föld alatt élő depressziós, traumatizált férfi, aki a jelmeze nélkül nem is él emberi életet, inkább a sötétségben bujkál.

Vámpír helyett denevér.

Robert Pattinson jó 

A három óra alatt egyetlen emberi jelenetet láthattunk Wayne karakterétől. Erős is volt.

Pattinson is erős: hiába látjuk a film több mint háromnegyedében denevérfejben, csak a tekintetéből kiolvasható minden fájdalom. A fájdalom mellé jókora düh is társul:

egy időzített bombáról van szó, akiről tudjuk, hogy bármelyik pillanatban robbanhat, és akkor a kelleténél egy halálnyival veri majd tovább aktuális ellenfelét.

Nem véletlen, hogy Batman is inkább „Bosszú”-ként hivatkozik magára.

Mindezt úgy, hogy a karakter és a színészi játék is bátran nevezhető tudatosan egysíkúnak. Amikor éppen lekerült a maszk, Pattinson sziporkázik a sérült és megtört Bruce Wayne szerepében.

Fotó: InterCom

Se szerelem, se Alfred 

Talán kicsit túl sokat is látjuk szenvedni, elvéve másoktól a képernyőidőt. Ez jól sült el Macskanő (Zoë Kravitz) esetében. A cikk elején említett cinizmus magas foka lett volna, ha Reeves egy ilyen történethez még odakanyarint valamilyen nagyon abszurd szerelmi szálat. Ez a Batman ugyanis egy kisállatot sem képes gondozni, nemhogy egy kapcsolatot ápolni. Pont annyi interakció van közöttük, amennyit a film elbír.

Kravitz helyette egy jól megírt és jól eljátszott karaktert hoz. Önálló története és küldetése van, többet van az arca a képernyőn, mint bármelyik más testrésze (ennek is kell örülni), és jól működik a kapcsolata Batmannel.

Fotó: InterCom

Ezzel szemben Rébusz (Paul Dano) története bőven bírt volna többet. Fájóan keveset van összeszigszalagozott fej nélkül a vásznon.

Paul Dano nem feltétlen örülhet ennek, de sajnos, nem sajnos, az arca a Rébuszhoz hasonló, mentálisan beteg szerepekre lett kitalálva – ahogy a Fogságban is láthattuk már.

Vérfagyasztó főgonosz, ráadásul nem is áll távol Batmantől: a motivációjuk megegyezik, az eszközeik kicsit eltérőek. Rébusz nem véletlenül nem az ellenséget látja benne, hanem a szövetségest.

James Gordon (Jeffrey Wright) lett egyedül súlytalan, közelébe se érve Gary Oldman karakterének. Batmant a rendőrségen is rühelli mindenki rajta kívül, ezért hű asszisztensként Batman keze alá dolgozik. Nem korrupt, amit tudtunk eddig is – semmi több.

Pingvin (Colin Farrell, akit a felismerhetetlenségig kövérítettek) és Falcone (John Turturro) maffiózósabb nem is lehetne. És mivel nincs Bruce Wayne, adja magát, hogy Alfred (Andy Serkis) sincs. Nagy kár érte. Pedig tudjuk, hogy Batman egyetlen emberinek nevezhető kapcsolata vele van, jó lett volna őket többet látni.

Fotó: InterCom

A cselekmény ettől függetlenül működik. Számomra ugyan sok volt a három óra, de a klasszikus sorozatgyilkos-hajsza kellően kreatív és izgalmas volt ahhoz, hogy lekösse a figyelmem. Ha pedig éppen nem kötötte, akkor ott volt Batman beteg lelki világa, amit ugyan nem öröm nézni, de kellően egyedi ahhoz, hogy elvigye a hátán a vontatottabb részeket is.

Ha valaki nem izgulna az amúgy remekül megteremtett feszültségen, legalább azon tud, hogy az eddig szeretett szuperhőse ne rendezzen tömegmészárlást egy rosszabb pillanatában.

Van visszaút? 

Batmanről sok bőrt lehúztak már. Ilyet még nem. Nincsen szó jóságos filantrópról, aki emberbaráti szeretetből megmenti a várost vagy éppen a világot. Reeves nem csak a karaktert, de a szuperhősöket is újraértelmezte. Karakterfejlődés ugyan fellelhető, de a rendező finoman szólva sem vitte túlzásba. Az pedig szinte biztos, hogy lesz folytatás. Hogy ebben Batman képes lesz-e tényleges hőssé válni, talán nagyobb kérdés, mint Gotham sorsa.

Egy biztos: Robert Pattinson már rég nem egy kedves vámpírfiú.


A figyelmetekbe ajánljuk