Az első évad alapján – valamint, ha inkább szatíraként tekintünk a The Boysra – kijelenthető, hogy a Peacemaker – Békeharcos az eddigi legjobb élőszereplős szuperhőssorozat, ami valaha készült. A széria és annak főszereplője stílusában kissé eltér az eredettörténeteként szolgáló The Suicide Squadtól, de ebben a verzióban is pont annyira vicces, jó értelemben fura és szerethető a John Cena által megformált karakter, mint a filmben. Más élmény, de ugyanazok az erényei. Kritika.
Aközött, hogy a Disney kirúgta, majd újra felvette James Gunnt (azzal a céllal, hogy fejezze be A galaxis őrzői-trilógiáját), a DC húzott egy bátrat és lecsapott a rendezőre, hogy inkább velük dolgozzon. Az első felkérés egy Superman-filmre vonatkozott, de ez Gunn számára nem volt annyira vonzó, ami – ismerve a rendező stílúsát – teljesen érthető volt. Gunn sztorijai ugyanis többnyire menthetetlennek hitt lúzerekről és kiállhatatlan figurákról szólnak, akik a történet végére bebizonyítják, hogy többre hivatottak és képesek előnyükre változni. Valljuk be: picit nehéz mindezt elképzelni Supermannel.
Úgyhogy kivárt, amíg lehetőség nyílt rá, hogy elmesélhessen egy sztorit egy rakás menthetetlennek hitt lúzerről, amihez a rosszemlékű Öngyilkos osztag reboot-folytatás hibridje, a The Suicide Squad tökéletesen passzolt is.
Ahogy a film kritikájában is írtam, a DC úgy döntött, hogy ahelyett, hogy felkapott rendezője keze alá nyúlna folyton alkotás közben, kivételesen inkább teljes szabadkezet és felnőtteknek szóló korhatár-besorolást adott Gunnak, ami maximálisan kifizetődött. A The Suicide Squad ugyanis az utóbbi évek egyik, ha nem a legjobb szuperhősfilmje lett, aminek fergeteges fekete humora van, nagyon szórakoztató karakterei, meg persze óriási szíve.
Végre egy képregényfilm, ami mer képregényfilm lenni – Kritika az Öngyilkos osztag 2 című filmről
Veres SzilárdA Warner úgy döntött, hogy a változatosság kedvéért inkább szabad kezet ad egy rendezőnek, ahelyett, hogy nézhetetlenre javítgatná a filmjét, James Gunn pedig elkészítette az egyik legjobb filmet a műfajban. Az Öngyilkos osztag 2 tökéletesen átadja, milyen is egy képregény: fura és a lehető legjobb értelemben szégyentelenül szórakoztató.
Szerencsére ez az együttműködés nem volt rövid életű, sőt azóta egyre gyümölcsözőbb. A DC-filmeket birtokló Warner ugyanis elindította a világjárvány alatt streaming-szolgáltatását, a hamarosan hozzánk is megérkező HBO Maxot, amire szüksége volt minél több friss, saját gyártású tartalomra. Szóval a DC fejesei megkérdezték Gunnt, hogy ha filmjéből valamelyik karaktere sorozatot kapna, melyik lenne az, ő pedig rávágta, hogy Peacemaker. Közben a járvány miatt csúsztak a filmek gyártási munkálatai, mely a rendezőre is ugyanúgy hatott, mint mindenki másra: otthon ült.
Úgyhogy unalomból meg is írta a Peacemaker-sorozat első évadának mind a 8 epizódját. Ezt követően pedig élt azzal a lehetőséggel is, hogy szériája mindegyik részét ő maga rendezze meg.
Mindez nagyon ritka a televíziózás világában, ahol a vezető író az úr, többemberes írószobák vannak, a rendezők pedig csak teszik, amit kérnek tőle. Még amikor egy ismertebb filmrendező adja a nevét egy sorozathoz, akkor is csak az első epiződot rendezi ő, meg esetleg visszatér az évad közepén még egy részre, amennyiben ideje engedi. Gunn viszont maga írta és rendezte a teljes első évadot, maximális szerzői kontrollt gyakorolva felette. Ez pedig érződik is nagyon.
Ugyanis az egész széria nagyon egységes mind stílusában, mind nézőpontjában. Nézőként azonban nem érezzük úgy, hogy egy több órás filmet látunk, ami darabokra van osztva. Gunn tökéletesen alkalmazza a televíziós eszköztárat és az epizódformátumot. Ez nem nagyon szokott működni a Marvelnek eddigi sorozatos próbálkozásai alapján, némelyik ugyanis csak egy hosszú Marvel-filmnek tűnik, amit könnyen át lehetne variálni 2 órás hosszra is.
A Peacemaker viszont úgy hozza a The Suicide Squad minden erényét, hogy közben teljesen más élményt ad, karakteríveinek pedig jót tesz a hosszabb, kvázi fejezetekre bontott történetmesélés.
A sztori onnan veszi fel a fonalat, ahol a film elbúcsúzott John Cena komikusan patrióta, az amerikai imperializmus két lábon járó paródiájaként funkcionáló negatív figurájától. Peacemaker megölte a hős Rick Flaget, az akciót pedig éppen csak túlélve újabb küldetést kap azért cserébe, hogy ne kelljen visszamennie a szupergonoszokat fogva tartó börtönbe. A sorozatformátum pont amiatt indokolt, mert egy ilyen figura megreformálása több időt igényel.
A karakter viszont Gunn cinikus optimizmusával, epizódról-epizódra kiérdemli a megváltást, szembenézve problémáival, amik az apjával való kapcsolatából erednek, ahogy a rendező hősei gyakran szoktak. Alaposan bemutatja, hogyan is vált környezetének és körülményeinek termékévé, katartikusabbá téve a megtett belső utat, aminek végén szupergonoszból valóban szuperhőssé válik. A körülmények és környezete ebben az esetben az, hogy egyedül nevelte az apja, aki egy abuzív neonáci szupergonosz, aki szuperfegyvereket gyárt a futurisztikus sufnijában. A Terminátor 2 higanyszerű főgonoszaként legendássá vált Robert Patrick telitalálat a szerepben.
A Peacemaker képes a
mély emberi drámáit a néző elé tárni úgy, hogy mindvégig pokolian szórakoztató
marad. Lubickól a szuperhős-képregények furaságában – időnként szakadó végtagokkal és abszurd
erőszakkal. A fekete humora viszont tökéletesen egészíti ki a tragikumot.
Az egyik legjobb poénjának csattanója egyben fontos karakterépítő pillanat is, amit több részen keresztül épít más poénokkal. Gunn ezúttal is megtalálja a tökéletes egyensúlyt, amiben úgy vicces az alkotása végig, hogy a poénok nem mennek az érzelmi csúcspontok kárára, sőt néha erősítik is azokat. Ez szintén olyasmi, ami a Marvelnek nem mindig szokott sikerülni.
Egyúttal pedig az is előnye, hogy csak akkor kell összekötnie univerzuma többi szuperhősével, ha szeretné, emiatt pedig a sorozat évadként is sokkal kerekebb, konkluzívabb ívvel ellátott sztori. A Peacemaker ugyan (szerencsére) folytatódik egy második évaddal, de az is érződik a szérián, hogy az első szezon során Gunn célja az volt, hogy egyetlen sztorit meséljen el – ahelyett, hogy egy nagyobb sztori lábjegyzetének hatna. Éppen ezért amikor összeköti mégis tágabb univerzumának más filmjeivel, az sokkal organikusabb és jobban is működik. Nem volt egyik Disney+-os Marvel-sorozat sem kifejezetten rossz eddig, sőt akadtak köztük egész jók, de egyik sem közelítette meg Peacemaker színvonalát.
És bár A galaxis őrzői-filmek kiválóak, két projekt után elég nyilvánvaló, hogy James Gunnak sokkal jobb helye van DC-projektek közt – mármint amíg szabadkezet kap. Mert a Peacemaker titka valójában ez.
Látszólag a DC-filmeket irányító Warner rájött, hogy hiába próbálja lemásolni azt, amit a Marvel felépített, mindig csak loholni fog a konkurencia után. Helyette inkább elkezdett másik alternatívává keresni, ami különböző közönségnek szóló, egymáshoz nem feltétlenül illeszkedő, konkluzívabb alkotásokat készít, ami látszólag azt eredményezi, hogy frissen tartja a zsánert azáltal, hogy több kísérletezést és egyéniséget engedélyez az uniformizáltabb konkurenciánál. A Peacemaker pedig újabb példa erre.
