Nem lövünk nagyon mellé, ha azt állítjuk, hogy a Larry az év eddigi legjobb magyar filmje. Pedig mellé is mehetett volna. Bernáth Szilárd első nagyjátékfilmjével rögtön belevágott a közepébe, és olyan kényes, de annál fontosabb témá(ka)t dolgozott fel, ami egy tapasztaltabb rendezőt is megizzasztana. Kritika.
A film a juhpásztorként tengődő Ádám (Vilmányi Benett) történetét mutatja be, akinek traumatizált gyerekkora mellett dadogásával, és annak következményeivel is meg kell küzdenie – mindezt ráadásul Borsodban. Merthogy dramaturgiailag a helyszín legalább annyira fontos – vagy fontosabb –, mint Ádám karaktere.
A Larry nyersen, mégis árnyaltan mutatja be a Magyarországtól már rég leszakadó (és nem „leszakadó félben lévő”) régió problémáit és nyomorúságos mindennapjait, ahol – származástól függetlenül – maga az élet a legnagyobb kihívás.
Persze nem mindenkinek, ez már önmagában általánosítás lenne, de aki járt már a környéken, és nem vak, az azonnal tudhatja, hogy Bernáth nem nyomorpornót vitt a vászonra, hanem a kőkemény valóságot, minden romantikát mellőzve.
Ádám (vagy Larry) a dühét és traumáit a rapzenében éli ki, ami szintén a film egyik buktatója lehetett volna a túltolt vagy mesterkélt zenejelenetekkel, de erről szó sincs. Bár lehet, hogy sokan ehhez fogják hasonlítani, de a rendező nem egy borsodi 8 mérföldet csinált, annál sokkal mélyebbre ment:
pár, kiegészítő rapszámtól eltekintve a film Larry egyetlen dalára fókuszál, és maga a műfaj is inkább belesimul film nyomasztó atmoszférájába.
Mozinet
Ettől függetlenül a (rap)zene, mint jelenség, nem mellékes: beszédfogyatékossága miatt Ádám egyetlen csatornája, ahol kiadhatja dühét és frusztrációját, nagyobb perspektívából pedig – ahogy az lenni szokott – a szegény és magára hagyott társadalmi rétegek segélykiáltása.
Itt rögtön ki kell emelni Ádám mentorát, a lényegében saját magát játszó, Onofer Lászlót, vagy művésznevén CsalaDo-t és bandáját, akik olyan autentikus borsodi hangulatot adnak a filmnek, amit nem lehet utánozni. A Larry elszórt poénjait is ő és a haverjai adják, ami a film érvágós hangulata mellé szükséges is volt; nem mellesleg, az abszurd borsodi valóságon sokszor már tényleg csak röhögni lehet.
És akkor itt álljunk is meg egy szóra, Bernáth ugyanis az első olyan rendező, aki volt annyira bátor, hogy kifigurázás nélkül merte bemutatni nekünk ezeket a karaktereket. Megtehette volna azt is, hogy Vilmányi mellé kiválaszt egy másik A-kategória-várományos fiatal színészt, helyette azonban egy amatőr, de minden tekintetben hiteles karaktert kapott ki a tömegből: Onofer nem finomkodik, csúnyán beszél, a törvény embereivel sincs túl jóban, mégis laza, vicces és szerethető.
Larry viszont nem olyan laza, mint CsalaDo, és nem is sztáraspiráns, ez hamar kiderül. Minden hiányzik belőle, ami a márkamegjelenésektől hemzsegő tehetségkutatók keresnek – pontosabban ilyet is keresnek, ha a „borsodi karaktert" a saját igényeik szerint formálhatják, és tehetik eladhatóvá.
Szerencsére a Larry nem egy sikertörténet a lehetséges kitörés mítoszába bugyolálva. Nincs beteljesülés, ahogy az a valóságban is csak elvétve akad.
Mozinet
Örülünk, ha Ádám komolyabb fennakadások nélkül ki tud mondani egy épkézláb mondatot, és ugyan ha egyedül rappel, elmúlik a dadogása, ez szűk közönség előtt már újra visszatér. Nézőként pedig ezt rendesen meg is szenvedjük: minden egyes próbálkozásánál előre görcsbe rándul a gyomrunk, reménykedve, hogy végre sikerülni fog neki.
Maga a film sem szövegközpontú, ez Ádám karakterére pedig különösen igaz. Vilmányi Benett ennek ellenére mindent bemutatott, amit kellett. Ugyan nincs rá szükség, de egyedül is elvitte volna a filmet a hátán. A dadogásából és a traumáiból származó frusztráltságát és dühét szavak nélkül is megértjük, a több szálon futó emberi kapcsolatai is árnyaltak és hitelesek voltak. A tökéletesre fejlesztett dadogása pedig szintén félelmetesen hitelesre sikerült.
Aki viszont sziporkázott, az Thuróczy Szabolcs, aki Ádám édesapjaként még talán érdekesebb karaktert is kapott, mint maga a főszereplő. Thuróczy jól láthatóan élvezte a szerepet – nem hangzik túl jól, de mintha neki is írták volna – az apa-fiú kapcsolat pedig tökéletesen működött a két színész között. Thuróczy karakterét végig ambivalens érzés figyelni: egy özvegy, alkoholista apa, akit mar a bűntudat múltbéli cselekedetei miatt, amiért Ádámmal se találja a hangot, a kettejük közötti feszültség tapintható, a konfliktus borítékolható.
Mozinet
Meg kell még említeni Szandtner Annát, akinek a szemöldöktetoválásánál már csak az érzelmekkel teli játéka volt feltűnőbb. A film érzelmesebb jeleneteit ő adja, mostohafiával való kapcsolata szépen felépített, távolabbról nézve pedig sok női sorsot is kapcsolhatunk a karakteréhez.
Ez egyébként az egész filmre igaz. Itt nem egy karakter- vagy családdrámát követünk végig, hanem több százezer emberi sorsot, akiknek a körülményeit a legtöbben még csak elképzelni se tudjuk.
Végre született egy hiteles film a magyar kilátástalanságról és nyomorról, ami nem csak a felszínt kapargatja, hanem a velejéig hatol annak. Rossz volt nézni, mégis sokkal több ehhez hasonló kéne még a magyar mozikba.
Larry, 108 perc, 10/9
