Ian McKellen Berlinben
Fotó: Shutterstock

Ian McKellen lezuhant a színpadról egy londoni előadás közben

Ian McKellen 85 évesen éppen John Falstaffot játssza a londoni West Enden futó, Player Kings című Shakespeare-adaptációban – nemrég azonban egy rossz mozdulat miatt leesett a színpadról és megsérült, írja a Variety.

Az áprilisban bemutatott, a tervek szerint tizenkét hétig játszott Shakespeare-darab június 17-i előadásán Ian McKellen éppen egy csatajelenetben vett részt, amikor elvesztette egyensúlyát, és leesett a színpad elejéről. A nézőtér fényeit azonnal felkapcsolták, a színész pedig felkiáltott fájdalmában. A közönséget kitessékelték a színházteremből, és az előadás idő előtt véget ért.

Az idén 85 éves színész szerencsére jól van, és a következő közleményt adta ki a történtek után:

Szeretném megköszönni mindenkinek a kedves üzeneteket és a támogatást. A tegnap esti, Player Kings című előadás közben történt baleset óta a sérüléseimet egy sor szakember és ápoló diagnosztizálta és kezelte. Nekik természetesen óriási köszönettel tartozom. Biztosítottak arról, hogy a felépülésem teljes és gyors lesz, és már alig várom, hogy visszatérhessek a munkába.

A színház képviselője külön megköszönte az előadáson nézőként jelen lévő Rachel és Lee nevű orvosok gyors segítségét. A produkció a június 18-i, később pedig a 19-i előadást is lemondta, hogy McKellen pihenhessen.

A brit színész egyébként nagyon gyakran játszik Shakespeare-darabokban, többek között Machbeth-et, Lear királyt és III. Richárdot is megformálta már. A mostani előadás a IV. Henrik első és második részének feldolgozása Robert Icke rendezésében.


A figyelmetekbe ajánljuk