Az ember, aki fogta magát és két évre kiköltözött az erdőbe – Henry David Thoreau története

Henry David Thoreau neve az Egyesült Államokban fogalom, leghíresebb műve, a Walden nem egy tengerentúli iskolában kötelező olvasmány. Thoreau élete és munkássága nagy hatással volt Tolsztoj, Gandhi és Martin Luther King gondolkodására is, azonban itthon talán kevesebben ismerik őt.

Alighanem mindannyian eljátszottunk már a gondolattal, hogy milyen jó lenne hátrahagyni csapot-papot (azaz munkahelyünket, fárasztó teendőinket, a modern élet összes terhét) és kiköltözni az erdőbe. Nos, Thoreau ezt az ábrándot a gyakorlatban is megvalósította. Már csak ezért is érdemes megismerkednünk a történetével.

Thoreau 1817-ben látta meg a napvilágot a Massachusetts állambeli Concordban. Szerény körülmények között nőtt fel, édesapja ceruzaárus volt. A jó szellemi képességekkel megáldott fiú tanulmányait a Harvardon végezte, ahol komoly hatással volt rá a transzcendentalista mozgalom és annak szellemi vezetője, Ralph Waldo Emerson.

Tanulmányai befejeztével Thoreau hivatásos irodalmárként próbált érvényesülni, mérsékelt sikerrel, így becsatlakozott édesapja ceruzagyártó vállalkozásába. Noha segítségével az üzlet fellendült, Thoreau-t nem elégítette ki ez a fajta életmód. Egyre inkább úgy érezte, ahhoz, hogy igazán elmélyülten tudjon szellemi tevékenységet folytatni, el kell távolodnia a társadalomtól és annak minden felesleges terhétől.

1845. július 4-én – sokatmondó, hogy Amerikában ekkor ünneplik a függetlenség napját – belefogott régóta dédelgetett álmának megvalósításába:

a Concord környéki erdő mélyén, a Walden-tó partján épített magának egy fakunyhót.

Két évet töltött a természetben – önkéntes remeteségének krónikája a Walden.

A könyv műfaját nehéz lenne meghatározni: a modern társadalom ellentmondásaira rámutató filozófiai eszmefuttatások ugyanúgy megtalálhatók benne, mint a Thoreau-t körülvevő természet érzékletes leírása. Nem utolsósorban azonban „használati utasításként” is olvasható a könyv, a szerző ugyanis aprólékos feljegyzések, részletes táblázatok segítségével, költéseit dollárról dollárra, centről centre lebontva bizonyítja olvasóinak, milyen kevés pénzből megvalósítható egy, a hite szerint minden igényt kielégítő élet.

Ez is érdekelhet: Hogyan érezzük kényelmesen magunkat egy kis lakásban?

Hitvallását a következőképp fogalmazta meg:

Azért mentem ki az erdőre, mert nyíltan szemtől szembe akartam kerülni az élet alapvető tényeivel, s kitapasztalni, mit tanulhatok tőle, nehogy majd halálom óráján döbbenjek rá, hogy nem is éltem. (…) Mélyen akartam merülni az életbe, kiszívni csontja velejét, olyan erőteljesen, spártai módra akartam élni, hogy megfutamodásra kényszerítsem mindazt, ami nem élet.

Thoreau szerint az élet velejét nem a mindennapok mókuskerekében találhatjuk meg, hanem sokkal inkább a természetben és a szellem birodalmában.

Kísérletével bebizonyította, hogy egy embernek elegendő évente mindösszesen hat hetet kétkezi munkával (földműveléssel, halászattal, gyűjtögetéssel) töltenie ahhoz, hogy ellássa magát. A fennmaradó időben Thoreau az erdőben bolyongott, no meg olvasott – elsősorban klasszikus ókori szerzőket, méghozzá eredeti nyelven.

Felmerülhet a kérdés, nem érezte-e magát magányosnak a szerző. A kunyhó nem volt nagyon messze a falutól, így Thoreau néha bejárt az emberek közé és maga is fogadott látogatókat. Sőt, tapasztalata szerint az elvonulás egyenesen jó hatással volt az emberi kapcsolataira:

Míg az erdőn éltem, több látogatóm volt, mint életem bármely más korszakában: ezzel azt akarom mondani, hogy akadt látogatóm. Kedvezőbb körülmények közt találkoztam velük ott, mint bárhol egyebütt. Apró-cseprő ügyekkel azonban nemigen jöttek ki hozzám. E tekintetben társaságomat megrostálta a várostól való távolságom.

Elvonulása két éve alatt Thoreau olyan közelségbe került a természettel, ami a modern civilizációban élő ember számára elképzelhetetlen.

Minden élelmét maga termesztette, szüretelte, esetleg halászta. A madarak rászálltak a vállára („mondhatom, nagyobb megtiszteltetésnek éreztem, mint hogyha akármilyen vállrojtot aggattak volna rám”), elmondása szerint még a mókusok és a nyulak is keresték a társaságát – mintha csak Assisi Szent Ferenc legendáját olvasnánk.

A kísérlet két évig tartott. Ha azonban minden ennyire idilli volt, miért tért vissza mégis az emberek közé?

Ugyanolyan nyomós okoknál fogva hagytam el az erdőt, mint amiért annak idején kiköltöztem. Talán úgy éreztem, hogy még néhány életet kell leélnem, s ezért nem áldozhatok több időt erre az egyre.

Ezt is figyelmedbe ajánljuk: Ezeket a szabályokat tartsd be, ha természetvédelmi területen kirándulsz!

Thoreau-t nem csak a Walden tette halhatatlanná, hasonlóan nagy jelentőséggel bír A polgári engedetlenség iránti kötelességről című esszéje.

A polgári engedetlenség közismert ellenállási eszköz a modern politikában. Talán kevesen tudják, de ezt a fogalmat is a Walden-tó remetéjének köszönhetjük.

Thoreau ugyanis olyannyira ellenezte a rabszolgatartást, hogy úgy döntött, nem hajlandó befizetni adóját Massachusetts államnak mindaddig, amíg el nem törlik a kegyetlen intézményt.

Szerinte nem elegendő szót emelnünk az igazságtalanságok ellen, cselekednünk is kell a változásért.

Úgy érezte, az a legkevesebb, hogy adójával nem finanszírozza közvetett módon ártatlan emberek rabszolgasorba taszítását, véleményéért pedig a börtönt is vállalta.

Egy jóakarója végül kifizette adósságát helyette, így Thoreau kiszabadult. A vele történtek csak még jobban megerősítették nézeteiben, amelyeket a fent említett esszében foglalt össze. Ez az az írás, amely olyan nagy hatást gyakorolt más békés ellenállókra, így például Gandhira.

Vajon az állampolgárnak akár csak egy pillanatra vagy bármily csekély mértékben is át kell engednie lelkiismeretét a törvényhozóknak? Hát akkor miért van mindenkinek lelkiismerete? Nekünk, szerintem, elsősorban embereknek kell lennünk, és csak másodsorban alattvalóknak. Nem annyira a törvényt, mint inkább az igazságosságot kell tisztelnünk

– fogalmaz Thoreau az esszében.

Henry David Thoreau 1862-ben hunyt el, így a rabszolgák felszabadítását már nem érhette meg. Eszméi azonban máig nem vesztettek érvényességükből.

(Az idézetek forrása: Henry David Thoreau: Walden – A polgári engedetlenség iránti kötelességről. Fekete Sas Kiadó, Budapest, 2015)