A halloween egyik legfontosabb történelmi előzményének az ősi kelta Samhain ünnepét tartják, amely a november 1-jén kezdődő téli időszakhoz kapcsolódott. Mintegy kétezer évvel ezelőtt az Írország és a Brit-szigetek más területein élő kelta közösségek életét még alapvetően a mezőgazdaság határozta meg. A betakarítás végével kezdetét vette az év hidegebb, sötétebb időszaka, amikor a túlélés gyakran a korábban felhalmozott élelmiszerkészleteken múlt.
A Samhainhoz a későbbi ír néphagyományban számos természetfeletti hiedelem kapcsolódott. Úgy tartották, hogy október 31-én, az ünnep előestéjén elvékonyodik a határ az élők és a holtak világa között. Az elhunytak lelkei visszatérhetnek korábbi otthonaikba, az éjszakában pedig tündérek, kísértetek és rosszindulatú lények is megjelenhetnek. A hagyományok között máglyagyújtás, ételfelajánlás és félelmetes álarcok viselése is szerepelt. Utóbbiakkal a hiedelem szerint megtéveszthették vagy elriaszthatták a szellemeket. Fontos azonban, hogy ezekről a szokásokról elsősorban későbbi, már a kereszténység elterjedése után keletkezett feljegyzések tudósítanak, így az ősi kelta szertartások pontos menetét ma sem ismerjük.
A kereszténység térhódításával új vallási ünnepek jelentek meg a korábbi néphagyományok mellett. A 8-9. század folyamán november 1-je fokozatosan mindenszentek ünnepeként terjedt el a nyugati kereszténységben, november 2-a pedig később a halottak napja lett. Az angol nyelvben mindenszenteket All Hallows' Day néven is emlegették, az azt megelőző estét pedig All Hallows' Eve-nek nevezték. Ebből alakult ki az évszázadok során a Halloween elnevezés.
A középkori Angliában az ünnepkörhöz egy ma már kevésbé ismert szokás, a souling is kapcsolódott. A szegényebb emberek mindenszentek és halottak napja környékén felkeresték tehetősebb szomszédaikat, akik apró süteményekkel, úgynevezett soul cake-ekkel ajándékozták meg őket. Cserébe imádkoztak az adományozók elhunyt hozzátartozóinak lelki üdvéért.
Írországban és Skóciában a guising nevű hagyomány is elterjedt. A résztvevők jelmezbe öltözve jártak házról házra, és énekkel, versmondással vagy tréfás előadásokkal szórakoztatták a lakókat. Jutalmul gyümölcsöt, diót, süteményt vagy pénzt kaptak. Ezeket a hagyományokat a mai édességgyűjtés fontos előzményei között tartják számon.
A halloween legismertebb jelképe, a faragott töklámpás ugyancsak ír népszokásból fejlődött ki. A mai sütőtök helyett eredetileg tarlórépából készítettek ijesztő arcú lámpásokat, amelyek belsejébe gyertyát helyeztek. Ezeket az ablakokba állították, vagy magukkal vitték az éjszakába, hogy távol tartsák a rosszindulatú szellemeket. A lámpásokhoz egy hátborzongató ír népmese is kötődik. A legenda főszereplője, a ravasz Jack többször túljárt az ördög eszén, halála után azonban sem a mennyországba, sem a pokolba nem nyert bebocsátást. Arra kárhoztatott, hogy örökké a földön bolyongjon, útját pedig egy kivájt répába helyezett izzó széndarabbal világítsa meg. A történetből ered a Jack-o'-lantern elnevezés, amelyet ma a töklámpásokra használnak.
Az amerikai halloween kezdetben korántsem volt olyan családbarát esemény, mint napjainkban. A 19. században és a 20. század elején október 31-e sok helyen a csínytevések éjszakájának számított. A fiatalok elrejtették szomszédaik tárgyait, megtréfálták a járókelőket, és időnként komolyabb rongálásokat is elkövettek. A ma ismert trick-or-treat, vagyis a „csokit vagy csalunk” szokása a 20. század első felében kezdett szélesebb körben elterjedni. Az 1950-es évekre az édességosztás már az amerikai kertvárosok halloweenjének meghatározó részévé vált. A szervezett, gyermekközpontú ünneplés a korábbi, gyakran kellemetlen tréfák visszaszorításában is szerepet játszott. A töklámpások, a félelmetes jelmezek és a házról házra járás azonban ma is őrzik annak a kornak az emlékét, amikor az emberek valóban hittek abban, hogy október utolsó éjszakáján megnyílhat a túlvilág kapuja.
Olvasd el ezt is!