Saját apja tartotta terrorban a világirodalom egyik legnagyobb íróját
Franz Kafka műveiben feltűnően gyakran olvasunk kiszolgáltatott emberekről, akik láthatatlan szabályok és érthetetlen hatalmak között próbálnak eligazodni. Ennek a nyomasztó világnak az egyik legszemélyesebb oka abban a 47 oldalas levélben rejlik, amelyet az író apjának címzett, és ami végül soha nem jutott el hozzá.
Kafka 1919-ben, 36 évesen írta meg a Levél apámhoz című szövegét Hermann Kafkának, melyben arra próbált választ adni, miért félt tőle egész életében. A megszólítás udvarias, a hang mégis megrendítően pontos. Kafka nem egyszerűen sérelmeket halmoz egymásra, inkább azt mutatja meg, hogyan vált apja fenyegető jelenléte állandó belső félelemmé. Hermann Kafka sikeres kereskedő volt, a leírások szerint erős, hangos, tekintélyt parancsoló ember. Fiát érzékenynek, gyengének, életképtelennek látta, és ezt folyton éreztette is vele. Kafka úgy ír róla, mint akinek mindig igaza volt, akkor is, ha éppen önmagának mondott ellent. A fiú ebből azt tanulta meg, hogy saját érzékelése megbízhatatlan, saját gondolatai pedig bármikor nevetség tárgyává tehetők.
A levél egyik legismertebb részében Kafka egy gyerekkori éjszakát idéz fel. Vizet kért, apja pedig dühében kirángatta az ágyból, kivitte az erkélyre, és hálóingben kint hagyta. Kafka azt írta, évekkel később is gyötörte a gondolat, hogy apja szinte minden ok nélkül kitehette őt az erkélyre, vagyis az ő szemében szinte semmit sem számított.
Kafka számára az otthon olyan környezetet jelenetett, ahol állandóan számítania kellett apja értelmetlen agressziójára, írja a The Marginalian. Hermann kiabálása, gúnyos megjegyzései, fenyegetései és indulatai lassan beépültek a test emlékezetébe. A fizikai büntetésnél sokszor rosszabbnak érezte annak előkészítését, a felemelt hangot, a fenyegető mozdulatokat, a feszült várakozást. A félelem így nem egyetlen jelenethez kötődött, hanem a mindennapok alaphangjává vált.
Éppen ezért nehéz Kafka műveit teljesen elválasztani ettől az apa-fiú viszonytól. A per, Az átváltozás vagy A kastély világában gyakran olyan embereket látunk, akik érthetetlen hatalmak előtt próbálnak magyarázatot találni a saját helyzetükre. Kafka szövegeiben a bűntudat sokszor megelőzi magát a bűnt, a hatalom pedig ritkán ad világos választ. A Levél apámhoz alapján ez a tapasztalat részben nagyon is személyes talajból nőtt ki.
Az írás mégis menedéket adott neki. Kafka szerint a műveiben tulajdonképpen azt siratta el, amit apja előtt soha nem tudott kimondani. Az irodalom így egy szűk, mégis létfontosságú tér lett számára, ahol már nem kizárólag apja ítélete szabott határt annak, ki lehet ő. A levél sorsa csak tovább mélyítette a történet tragikumát. Kafka nem közvetlenül apjának adta oda: anyját kérte meg, hogy továbbítsa. Julie Kafka azonban nem kézbesítette, hanem visszavitte fiának. Így a szöveg nem indított el beszélgetést, nem ért el sem békülést, sem végső szembesítést.
Olvasd el ezt is!