Felesége évtizedekig szolgálta Tolsztojt, később naplójában tálalt ki az íróról
Lev Tolsztoj életműve mögött állt egy nő, aki másolta a kéziratait, vezette a háztartást, gyerekeket nevelt, és közben pontosan érezte, miféle árat kell fizetnie mindezért. Szofja Tolsztaja naplói megmutatják, milyen volt egy rendkívüli író mellett élni, miközben a csodálat, a szerelem és a keserűség évtizedeken át alakította a hosszú házasságot.
Az akkor 34 éves Tolsztoj 1862 szeptemberében vette feleségül a mindössze 18 éves Szofja Andrejevna Berszt. A fiatal nő egy zárt, rendes, a kor erkölcsei alapján tisztességes családból érkezett Jasznaja Poljanába. Tolsztoj azonban ekkor már ismert író volt, kozmopolita múlttal, korábbi szerelmekkel és komoly belső vívódásokkal. A házasság kezdetén Szofja egyszerre rajongott férjéért és szenvedett mellette. Tolsztojnak ott volt az irodalom, az eszmék világa és a szellemi munka határtalan szabadsága, számára viszont nem maradt más, mint a birtok, a háztartás, a terhességek, a gyerekek és a férje körüli mindennapi feladatok.
Közben nélkülözhetetlenné vált Tolsztoj munkájában: diktálás után írt, kéziratokat rendezett, és a több mint 1200 oldalas Háború és béke piszkozatait több alkalommal is kézzel másolta át. A regény születésének idején ez a munka érzelmi közelséget is teremtett közöttük: Szofja büszke volt arra, hogy férje meghallgatja a véleményét, és része lehet annak a világnak, amely Tolsztojt igazán éltette.
A későbbi bejegyzések azonban egyre sötétebb képet rajzolnak a nő helyzetéről, írja a Russophile Reads. Szofja mind élesebben érzékelte, hogy férje alkotói szabadságának fenntartásához valakinek a háttérben kell maradnia. Ő volt az, aki gondoskodott az otthonról, a gyerekekről, az iratokról, a mindennapi rendről. Tolsztoj közben egyre nagyobb szellemi tekintéllyé vált, majd vallási és társadalmi kérdésekben is radikálisabb irányba fordult. Az Anna Karenina után az író lelki válságokon ment keresztül, majd a pacifizmust, az egyszerű életet, a vagyonról való lemondást és az erkölcsi megújulást hirdette. Szofja ezt egyre nehezebben viselte. Féltette a gyerekek örökségét, a birtokot és azt a rendet, amelyet évtizedeken át ő tartott össze.
A naplók épp ettől válnak igazán hatásossá. Szofja maga fizette meg Tolsztoj legendájának árát. Látta férje nagyságát, mégis egyre gyakrabban számolt be arról, hogy saját tehetségét, műveltség iránti vágyát és önálló szellemi életét újra meg újra el kellett fojtania. Egy későbbi bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy közel negyven éve szolgál egy géniuszt. Egy másik feljegyzésben szinte leltárszerű pontossággal írta le, mit követel egy zseni mellett robotolni minden egyes nap: nyugodt otthont kell teremteni, etetni, öltöztetni, kímélni kell, és újra meg újra le kell másolni a műveit. Ebben a mondatban egyszerre van jelen a keserűség, az irónia és az a tapasztalat, amelyet kívülről aligha lehetett volna ilyen pontosan megfogalmazni.
1910 októberének végén Tolsztoj elhagyta Jasznaja Poljanát. Idős volt és beteges, mégis útnak indult, hogy minél távolabb kerüljön a családjától. Útközben rosszul lett, majd az asztapovói vasútállomás állomásfőnökének házában ápolták. Szofja odautazott hozzá, de sokáig a betegszobába sem engedték be, mert attól tartottak, jelenléte felzaklatná a haldokló írót. A beszámolók szerint mire bejutott, Tolsztojnak már csak órái voltak hátra. Férje halála után Szofja tovább dolgozott a hagyatékon, másolta és rendezte az iratokat, miközben szomorú beletörődéssel vette tudomásul, hogy egész élete Tolsztoj köré szerveződött.
Olvasd el ezt is!