Bartók Béla etnomuzikológus volt, Kodállyal tette le a hazai népzenegyűjtés alapjait. Liszt Ferenc mellett ő a valaha élt legnagyobb magyar zeneszerző. Ma 140 éve jött a világra.
Bartók 1881-ben született Nagyszentmiklóson, amely ma Románia területén helyezkedik el, a település román neve pedig Sânnicolau Mare. Első zongoratanára maga az édesanyja, aki egyébként tanítónő volt. Édesapja igazgató volt, hét éves korában veszítette el. Pozsonyban érettségizett, itt már alapos zenei oktatásban részesült. Ezután a budapesti Zeneakadémián tanult.
1899 és 1903 között elvégezte a zongora (Thomán István) és zeneszerzés (Hans Koessler) szakot is. Ifjúkori nagyszabású műveinek megírását azonban nem zeneakadémiai tanulmányai, hanem Richard Strauss Zarathustrájának élménye ihlette meg. 1904-ben mutatta be a nagy sikerű Kossuth szimfóniát. 1905-ben ezután kudarcot vallott a párizsi Rubinstein zeneszerző- és zongoraversenyen.
Kodály tanácsainak segítségével ugyanezen évben kezdett el rendszeresen népzenét gyűjteni. 1906-ban közösen adják ki a húsz feldolgozást tartalmazó Magyar népdalokat, melyben a népies műdalok helyett a parasztságtól gyűjtött dallamok is megjelentek. Bartók pedagógiai műveiben ez a gondolat meghatározó maradt, ezt fémjelzik a Gyermekeknek (1908–09), Negyvennégy duó (1931), Mikrokosmos (1926, 1932–39) művek.
Op. 1-es Rapszódiája (1904) és 1. zenekari szvitje (1905) még megfelelnek a Liszten és Brahmson nevelkedett közönség elvárásainak. Később Strauss, Reger és Debussy zenéjének megismerésével, valamint személyes válsága révén (Geyer Stefi hegedűművésznőhöz fűződő, viszonzatlan szerelme) stílusa jelentősen megváltozott. A népzene elemeit egyre sokoldalúbban kezdte bevonni zenei nyelvezetébe, erre jó példa a Tizennégy bagatell (1908). Később Schönberg és Stravinsky is nagy hatást gyakoroltak stílusváltására.
Thomán István utódaként 1907-től zongoratanár lett a Zeneakadémián. Noha már 1910-től szeretett volna népzenéket gyűjteni és rendezni, ezt csak 1934-ben valósíthatta meg, amikor áthelyezték a Tudományos Akadémiára.
1909-ben megkötötte első házasságát Ziegler Mártával, aki a magántanítványa volt. 1911-ben egyetlen operáját, a Balázs Béla misztériumjátékára írt Kékszakállú herceg várát a Lipótvárosi Kaszinó pályázatán visszautasították.
Ezt követően visszavonult és kezdetét vette a Zongoraszvittel induló új stíluskorszaka. A fából faragott királyfi balett 1917-es bemutatóján meghódította a közönséget, ekkor a bécsi Universal Edition-nel is szerződést kötött. A következő évben operáját is nagy sikerrel mutatták be.
1920-tól fokozatosan kapcsolódott be az I. világháború utáni európai zeneéletbe.
Először Berlinben, Londonban és Párizsban lépett fel, majd rendszeressé váltak koncertútjai egész Európában.
1928-ban már az Egyesült Államokban, 1929-ben pedig a Szovjetunióban turnézott. Második házasságát ezután kötötte meg zeneakadémiai tanítványával, Pásztory Dittával 1923-ban. 1925-ben Prágában aratott átütő sikert a főváros egyesítésének 50. évfordulójára készült Táncszvit. Pantomimját azonban, A csodálatos mandarint (1918–24) szövegkönyve (Lengyel Menyhért) miatt a kölni bemutató után betiltották. A Cantata profanában (1930) ezek után saját gyűjtésű román népi balladaszöveget, vagyis kolindát zenésített meg.
A húszas évek közepétől zongoraműveiben (Szonáta, Szabadban, 1. zongoraverseny) megjelentek a neobarokk elemek is. Ezután kidolgozta szimmetrikus nagyformáit (4. kvartett, 2. zongoraverseny, 5. kvartett). A harmincas évek második felében Paul Sacher megrendelésére készített olyan kompozíciókat (Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára, Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre, Divertimento), melyek bejárták az egész világot. A Hegedűverseny jelzi késői stílusának beköszöntét, Hat vonósnégyese (1908–39) pedig fontos szerepet játszik az egész életműben.
Mivel a II. világháború kezdetén a Universal Edition nemzetiszocialista kézbe került, művei kiadását a londoni Boosey & Hawkes cégre bízta, kéziratait külföldre menekítette. 1940-ben az Egyesült Államokba utazott. 1943-ban Serge Koussevitzky megbízásából íródott a zenekarra írt Concerto, melyet egy hosszabb hallgatás és súlyos betegség után komponált meg. Ezután Yehudi Menuhin felkérésére egy hegedű-szólószonátát írt meg (1944). Utolsó művei közé tartoznak a feleségének szánt 3. zongoraverseny és a Brácsaverseny. Bartók Béla New Yorkban halt meg 1945. szeptember 26-án.
„Műveimben a legkülönbözőbb eredetű nyomok tűnnek fel, – remélem – egységbe forrasztottan. Különböző források ezek, ám van közös nevezőjük és ez a parasztzenei jelleg, a maga legtisztább értelmezésében. E jellegzetességek egyike a szentimentalizmusnak, az érzelmek túláradásának teljes hiánya. Ez a hiány a parasztzenének bizonyos egyszerűséget, szikárságot, érzelmi őszinteséget ad, sőt, nagyságot […]."
─ jellemezte Bartók saját stílusát.
A magyar Zeneakadémia Bartók születésének 140. évfordulójának alkalmából ma 19:30-tól a következő műveket ajánlja online hallgatásra:
Bartók:44 duó két hegedűre, BB 104 – válogatás
Bartók: Román népi táncok
(2019. május 1-i felvétel)
Baráti Kristóf és Kelemen Barnabás
Bartók: 3. zongoraverseny, BB 127
(2017. november 14-i felvétel)
Ránki Fülöp (zongora), a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara, vezényel: Antal Mátyás
Bartók: Divertimento, BB 118
(2020. február 9-i felvétel)
Rolla János és a Zeneakadémia Kamarazenekara
A koncertfelvételeket a Zeneakadémia Online Koncerttermében, Facebook- és Youtube csatornáján közvetítik.
