chernobyl robbanás leégett épület

Kihalt utcák, sugárszennyezett környezet, és maga a robbanás: a legújabb Chernobyl VR szabadulós játékban testközelből élhetjük át az 1986 áprilisában történt ukrán atomkatasztrófa előtti és utáni napokat, valamint magának a detonációnak is tanúi lehetünk.


Az HBO GO Csernobil című 2019-es minisorozata után nem csoda, hogy a témát a játékipar is felkapta, ám a Démonblokk VR szabadulószobában fellelhető Chernobyl nem csak egy szórakoztató játék, de történelmi visszatekintés is egyben. A játékot magunk is kipróbáltuk, azonban egy szimpla VR élménynél jóval többet kaptunk: a pályák során ugyan is érdekes tényeket, és történelmi szempontból fontos tudnivalókat ismerhettünk meg az 1986-os atomkatasztrófáról, nem mellesleg az erőmű mellett elhelyezkedő Pripjaty és Csernobil városokban akkor élő nép mindennapi életébe is betekintést nyerhettünk.

„Nincsenek bonyolult feladatok. Maga a pálya nagyjából fél óra alatt végigjátszható, ám a hangulata miatt érdemes benne maradni, körülnézni, és legalább egy órát eltölteni a virtuális valóságban"

– kezdte Lincz Béla, a Démonblokk VR egyik alapítója.

„Nagyon jól megcsinálták a játék grafikai elemeit. Akik a katasztrófa idején éltek, nekik ismerősek lehetnek a játékban fellelhető berendezési tárgyak, szovjet termékek, amelyeket meg is lehet fogni, fel lehet emelni, és tüzetesen meg is lehet vizsgálni a játékban"

– árulta el Lincz.

A robbanás sújtotta vidéken mérni lehet a sugárzást.

Démonblokk VR

A Vlagyimir Iljics Lenin nevű atomerőmű 1986. április 26-án robbant fel. A balesetet megelőző nap a kezelőszemélyzet kikapcsolta a reaktor vészhűtési rendszerét, majd a reaktor diszpécseri utasításra még fél napig vészhűtés nélkül üzemelt, így a 4-es reaktorblokknál gőzrobbanás következett be. A lakosság kitelepítése a sugárszennyezett területről csak 36 órás késéssel kezdődött meg. Május 4-ig a Csernobil körüli 30 kilométeres zónából közel 130 ezer embert telepítettek ki. A mai Ukrajna, Fehéroroszország és Oroszország területén hatalmas területek szennyeződtek, nagyjából 320 ezer négyzetkilométeres területet érintett a robbanássorozat. Mintegy nyolcszázezer sorkatonát és szolgálatba behívott likvidátort küldtek a katasztrófa helyszínére, akiknek átlagéletkora harminchárom év volt.

Ukrajna, Fehéroroszország és Oroszország a mai napig érzi a katasztrófa hatását, nagy költségeket jelent a területek tisztítása, valamint az áldozatok egészségügyi ellátása. Nehéz megítélni, pontosan hány ember halálát okozta a katasztrófa, mert sokan csak később haltak meg a szövődményekben (például rákban), és vannak, akik még ma is élnek, de nem lehet eldönteni, betegségüket a katasztrófa okozta-e. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség 56 közvetlen áldozatot tart nyilván és legalább 40 ezer művi vetélést kapcsolnak össze a balesettel. Bár az azzal összefüggő betegségekben elhunytak számát 4000-re tendálják, a helyi lakosok szerint ez a szám lényegesen magasabb.

Bejárhatjuk Pripjaty és Csernobil házait a robbanást követően.

Démonblokk VR

A katasztrófa körülményeit felölelő Chernobyl VR játékot egy 25 négyzetméteres szobában, kiterjesztett virtuális térben játszhatjuk, így szabadon mozoghatunk a különböző pályákon, és fedezhetjük fel a robbanás sújtotta Csernobil és Pripjaty városát. A játékban való közlekedést nagyban megkönnyíti a teleportálás lehetősége, amit gyakorolhatunk is a játék előtti tutorial pályán. Ezt követően választhatjuk a Chernobyl sima és nehezített verzióját is, de kezdőknek mindenképpen az előbbi ajánlott. A játékot minimum két fő játszhatja, egy csapatban legfeljebb 4-6 fő lehet.

A Démonblokk VR-nál összesen három teremben élvezhetünk tizenöt különböző játékot. A tavaly decemberben nyitott virtuális valóság terem a legújabb VR játékokat kínálja, köztük 16 és 18 karikás darabokat is. Az eredeti tervekhez hűen valós szabadulószobák is nyílnak majd a jövőben, amelyeknek témái az emberi fóbiákhoz kötődnek majd.

„Erre utal a nevünk is. A fóbiáink a démonjaink, és a játékokban ezeket a démonokat kell majd blokkolnunk, leküzdenünk a félelmeinket. Sok VR játékunknak is lényeges eleme ez, a Szabadulás az Elveszett Piramisból című nagy sikerű VR játékban például a tériszonyosok tanulhatják meg, hogyan küzdjék le a démonjaikat."

– mondta Lincz Béla, aki csapatával a koronavírus-járvány ideje alatt is üzemel, betartva a higiéniai előírásokat. Egy helyiségben például kizárólag egyetlen csapat játszhat, és távozásuk után alaposan fertőtlenítik nem csak a termet, de a játékhoz szükséges eszközöket is.

A figyelmetekbe ajánljuk