blue orange green and yellow plastic toy

A szorongás átfogó pszichológiai fogalom, amin belül megkülönböztetünk elővételezett, vagyis anticipatórikus szorongást is.


A szorongás sok mentális betegségben játszik szerepet, ilyenek a fóbiák, a szociális szorongás, pánikrohamok, obszesszív gondolatok. A szorongásnak lehetnek fizikai jelei is. A szakirodalom anticipatórikus szorongásnak nevezi azt, amikor jóval előre szorongunk valami miatt. Ilyenkor az elkerülő magatartást választjuk, a félelem tárgyát ugyanis elkezdjük kerülni.

Aki előzetesen szorong, tart attól, hogy céljait nem tudja teljesíteni. Ilyenkor kapcsolnak be katasztrófa-forgatókönyveink, melyekben a jövőről a lehető legrosszabbat feltételezzük. Az anticipatórikus szorongás úgy tűnik, figyelmeztet minket a veszélyre. Az elővételezett szorongás a félelem harmadik rétege. Az első réteg az, amikor félünk egy konkrét dologtól, például a méhektől. A második réteg az, amikor félünk attól, hogy félni fogunk. Erre példa az, ha előre tartunk attól, hogy mi lesz, ha majd méhekkel találkozunk. Az anticipatórikus még ezt is megelőzi és elkerül minden ilyen lehetséges helyzetet, például lemondja az utazását félve attól, hogy majd méhekkel találkozik ott.

Az elővételezett szorongás a figyelmet a negatív gondolatokra irányítja, ez motivál az elkerülésre. Ha csak kissé negatívak ezek a gondolatok, akkor még véghez vihetőek lennének a feladatok, de katasztrofális, extrém negatív gondolatok esetén a bezárkózás tűnhet egyetlen megoldásnak. Mi több, a szorongás negatív érzelmekre is vonatkozhat, ilyen a szégyen, düh, megalázottság érzése. Ezek elkerülése bárkit motiválhat.

Ha valaki tart attól, hogy pánikrohama lesz, mivel pánikbeteg, az anticipatórikus szorongás órákkal, napokkal, sőt, hetekkel egy esemény előtt is kezdetét veheti. Ez a szorongás alvászavar, teljesítményszorongás formájában is ránk törhet. Az elővételezett szorongás szenvedést okoz, mivel a negatív gondolatok majdhogynem kényszeresek. Az obszesszív-kompulzív betegeknél is hasonló folyamat szokott bekapcsolódni, ők is megtervezik azt, hogyan kerülhetnének el bizonyos helyzeteket.

Elővételezett szorongás az is, ha valaki tart a kirúgástól és lebetegszik mielőtt munkába menne, vagy amikor valaki tart a kapcsolatoktól és kerüli a randikat. Tünetei a fejfájás, mellkasi fájdalom és izomgörcsök. Hasmenést, hányást is okozhat.

Mi okozhatja? Szorongás szenzitivitás, tehát érzékenység a szorongásra, illetve depresszió, de lehangolt érzelmi állapot is. Terápiája sikeres, amennyiben a szorongó érzékszervi bemenetét, az attitűdjét és a belső tapasztalatokhoz való viszonyát próbálja megváltoztatni. Ide tartozik a figyelem óvatos átirányítása a jelen pillanatra az elképzelt jövőről. Emellett le kell építeni a téves hiedelmeket, elkerülő tervezést és érdemes az önbizalom növelésén is dolgozni.

(Forrás: Psychology Today)


A figyelmetekbe ajánljuk