Vasárnap este látványos meteor suhant át az égen Nagy-Britannia felett. A ritka fénycsóvát még Izlandon és Hollandiában is látni lehetett.

A szakértők szerint a meteor töredékei a felszínt is elérhették, ami ritkaságnak számít, mivel a hasonló tűzgömbök többsége már földet érés előtt elég vagy lakatlan területek, például az óceán felett éri el a Földet, ezért azonosítatlanok maradnak. A kifejezetten ritka jelenséget tavaly észlelték már Japánban, Szlovákiában és az Egyesült Államokban is, amikről mi is beszámoltuk.

A mostani meteor darabjai valószínűleg Cheltenham város közelében, Londontól 140 kilométerre északnyugatra értek földet.

Az MTI idézte Ashley King, a londoni Természettudományi Múzeum munkatársát, aki szerint a videofelvételek alapján az objektum 48 ezer kilométer per órával haladt.

„Ez túl nagy sebesség ahhoz, hogy ember alkotta űrszemét lehessen"

– mondta a szakember.

A felvételek azt is lehetővé tették, hogy rekonstruálják az objektum Nap körül eredeti röppályáját.

A kutatók szerint az égitest a Mars és a Jupiter között mozoghatott. „
„Ha meteoritot találnak, fényképezzék le és jegyezzék fel a koordinátákat, de ne érintsék meg a kőzeteket"

– kérte Katherine Joy, a Manchesteri Egyetem munkatársa.

Az észlelők ezt meg is tették: rengeteg videó lepte el az internetet az égi jelenségről.

Friss

Megérkezett Kevin Smith He-Man sorozatának első előzetese

Ha rajongtál a régi rajzfilmsorozatért, esetleg a Dolph Lundgren főszereplésével készült filmmért, akkor imádni fogod.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS

4+1 élelmiszer, ami csökkentheti a koleszterinszintet

A szívbetegség a világ vezető halálozási oka. A magas koleszterinszint - különösen a „rossz" LDL - összefügg a szívbetegségek fokozott kockázatával. Annak érdekében, hogy ezt megelőzzük elengedhetetlen a megfelelő étrend. Íme, 5 olyan élelmiszer, amely csökkentheti a koleszterinszintet és enyhíti a szívbetegségek egyéb kockázati tényezőit.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS

A mexikói húsos palacsinta: a mennyei enchiladas

Az enchiladas egy kukorica-tortillába töltött húsos étel. Eredetileg a mexikói konyhából származik, és különböző hozzávalókkal töltik, többek között húsokkal, sajttal, babbal, burgonyával és zöldségekkel. Ezeket pedig chili alapú, illetve sajtszószokkal öntik nyakon. A jó hír, hogy ezt te is könnyedén elkészítheted a konyhádban!

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS
A figyelmetekbe ajánljuk