Ahol a legtisztább a levegő
Fotó: Galgóczi Németh Kristóf

Egykor ez egy malom volt

Ahol a legtisztább a levegő

Az ország nyugati csücskében, az Országos Kéktúra vonalán fekszik egy apró település, Bozsok, ahova az ember úgy érkezik meg, mintha haza menne és habár nagyszerű csillagtúráknak ad otthont, az árnyas fák alól nehéz elindulni.


Romantikus menedék

bozsok

Fotó: Galgóczi Németh Kristóf

Az alig 350 lelkes Bozsok a szomszédos Velemmel karöltve az országunk legtisztább levegőjével büszkélkedhet, így a kerékpáros közlekedésnek köszönhetően reméljük, hogy még sokáig élvezheti ennek áldását. Egy falu, ahol a helyiek gyökeret eresztenek és itt maradnak, irigylésre méltó közösségi életet élve.

A budapesti származású Nagy Béla és felesége, Zita azonban nem ide születtek, ők szárnyakat kaptak. Annak idején a városból kiszabadulva két keréken fedezték fel a környéket és így szerettek bele a településbe. Amikor a Sibrik- kastély tőszomszédságában található roskadozó egykori malom öreg ajtajára kikerült az eladó tábla, nem sokat gondolkoztak azon, hogy megvegyék-e. Pár év leforgása alatt egy csodálatos élménybirtokot hoztak létre, amely, utalva az eredeti funkciójára, a Malomporta nevet kapta.

Az erdőszélen álló romantikus kúriában a hangsúly azonban sokkal inkább a természetközeliségen és nem a luxusszolgáltatásokon van – habár napjaink felgyorsult világában testi-lelki értelemben egy kicsit közelebb kerülni a természethez igazi kényeztetésnek számít. A Malomporta kialakításában központi szerepet kaptak a vintage stílusban berendezett apartmanok és a hatalmas, fákkal szegélyezett kert, amely tiszta vizű, csobogó forrásával valódi oázist is biztosít az ideérkező, többségében magyar vendégeknek.

Alig merülünk bele a beszélgetésbe, Béla felesége kétölnyi lestyánnal érkezik meg és köszön oda nekünk. Szorosan a nyomában szökdécsel lánya, a most első osztályos Dorka, aki játszi könnyedséggel és egy marketinges profizmusával mutat körbe mindent. Ő már ebbe a vidéki életbe nőtt bele, számára természetes, hogy a ma még önfeledten visító malac egy napon a tányérra vagy a kamrába kerül.

Segítő kezek

dorka

Fotó: Galgóczi Németh Kristóf

Nem feltétlenül így tervezték, de igazi családbarát hellyé nőtte ki magát az egykori malom.

„Itt pár óra leforgása alatt kiesik a gyerek kezéből a telefon vagy a tablet, és amíg a szülő olvas vagy csak pihen, a gyerek jön, nézi, hogy mit csinálunk, kérdez, és bár nem szabad, de szívesen be is hívjuk a konyhába segíteni. Így aztán nagy örömmel viszi a szülőknek a reggelit, hogy nézd anya, ezt én készítettem."

Tanulni- és tennivaló pedig mindig akad: Zita és Béla többségében saját maguk sütik a kenyeret, kalácsot és mivel a falu mellett állatokat is tartanak, így saját hústerméket is tudnak adni. Céljuk, hogy amit csak lehet, a természetből teremtsenek meg. Egyelőre időszakos borvacsorákat tartanak csak, azonban már építik az éttermet is, amit várhatóan jövő tavasszal nyitnak meg. Terveik szerint az étlapon egyszerűbb ételek szerepelnek majd, a hangsúly sokkal inkább az alapanyagon és azok minőségén lesz. Legyen szó akár állatról, akár zöldségről, vagy a kísérő borról: mindent maguk állítanak elő.

Mindenkinek van saját bora

Fotó: Galgóczi Németh Kristóf

Az egykor itt húzódó vasfüggöny lebontása után sok szétdarabolt szőlőterület talált gazdára, így Béláéknak is jutott némi föld. Többségében olaszrizlinget és kékfrankost kínálnak, Béla azonban borszerető és -értő emberként szívesen kísérletezik, így telepített például feketeleánykát is.

Kirándulástippek Bozsokról indulva

A kristálytiszta levegőjén kívül Velem a gesztenyéről és a felette magasodó Szent Vid-kápolnáról nevezetes. A kis templom 589 méter magasan vigyázza a falu álmát, az odavezető út enyhén emelkedik, kerékpárral inkább csak az edzettebbek próbálják meg. A kevésbé jó erőnléttel bíróknak inkább a műemlékvédelem alatt álló Cáki pincesort ajánljuk; aki pedig szívesen fogyasztana el egy jó fröccsöt, ne hagyja ki a csepregi szőlőhegyet. Érdekesség még, hogy a magyarországi kastélyok egytizede a Soproni borvidéken található. A bozsoki mellett túránkról könnyű útba ejteni a zsirai
kastélyt vagy Sopron felé közeledve a nagycenki Széchenyi-kastélyt.

A figyelmetekbe ajánljuk