Jelenet A holnap határából
Fotó: IMDb

Lehet, hogy hamarosan mégis elkészül A holnap határa második része

A Tom Cruise és Emily Blunt főszereplésével készült A holnap határa című sci-fi-akciófilm szinte pontosan 10 évvel ezelőtt került a mozikba. Bár a folytatás elkészülését a kritikai sikerre való tekintettel akkoriban készpénznek vehettük, a második rész forgatókönyve idővel feledésbe merült – most azonban úgy tűnik, van rá esély, hogy mégis megvalósuljon a projekt.


Doug Liman rendező – akitől legközelebb Matt Damon és Casey Affleck közös thrillerét láthatjuk a mozikban – az Empire magazinnak nyilatkozott A holnap határa lehetséges folytatásáról. Liman szerint Tom Cruise-t még mindig érdekli egy második rész, az pedig külön bizakodásra ad okot, hogy a két férfi nemrég közösen nézte újra az immár tíz éves sci-fit.

Továbbra is beszélünk róla. Imádjuk azt a világot. Tom és én épp most néztük meg újra, úgy két hónapja, mert tíz éve nem láttam. És azt gondoltam közben: hű, ez egy nagyon jó film.

A 2014-es film Hiroshi Sakurazaka All You Need Is Kill című light novelje (vagyis illusztrált, rövidebb terjedelmű regénye) alapján készült, és Cruise egy olyan katonát alakít, aki újra és újra átéli ugyanazt a napot, miközben megpróbálja megakadályozni, hogy egy idegen civilizáció kiirtsa az emberiséget. A film nem mondható hatalmas kasszasikernek, viszont rövid időn belül elég nagy rajongótábora alakult ki.

Nem feltétlenül volt mindig szerencsém olyan filmekhez, amelyeknek sikeres nyitóhétvégéjük volt

– mondta erről Liman.

Rájöttem, hogy én inkább hosszú távra készítek filmeket. Persze ego-vezérelt ember vagyok, szeretnék most is elismeréseket kapni, de azt is felismertem, hogy ha választhatok, akkor inkább olyan filmeket készítek, amelyeket ötven év múlva is megnéznek majd az emberek.

A Warner Bros. 2019-ben jelentette be, hogy hivatalosan is fejleszti A holnap határa második részét, de konkrétumok azóta sem érkeztek. Bíztató hír, hogy Cruise nemrég írt alá egy új szerződést a stúdióval, és könnyen lehet, hogy ennek része a folytatás elkészítése is.

Liman és Cruise mellett Emily Blunt is határozottan benne lenne egy második részben – igaz, ő valamivel kevésbé optimista.

Doug és én állandóan erről beszélünk. Tudom, hogy Tom is meg akarja csinálni valamikor. Egy csodálatos forgatókönyv volt készülőben, de szerintem csak akkor működött volna, ha nyolc évvel ezelőtt forgatjuk le. Nem azt mondom, hogy már megöregedtünk, de azért figyelembe kell venni, hogy eltelt tíz év.

A holnap határa a kultikus státusz elérése előtt elég viharos utat járt be: bár az eredeti forgatókönyvíró, Dante Harper már kész volt a történettel, Doug Liman a szöveg nagy részét kidobta, amikor beszállt a projektbe. Csak a koncepciót és a karaktereket tartotta meg, és további négy forgatókönyvíró munkáját dobta vissza a felvételek megkezdése előtt. Végül menet közben dolgozta át a saját terveit, ami több napnyi újraforgatást eredményezett.

Erről és még több, forgatókönyv nélkül készült hollywoodi filmről itt írtunk bővebben.


A figyelmetekbe ajánljuk