home office iroda

Lassan már csak a CEO-k ötöde támogatja az otthoni munkavégzést, visszatérésre szorgalmaznak a cégvezetők.


2020-ban még a cégvezetők háromnegyede, tehát a többsége támogatta a távolról történő munkavégzést, sőt, ennek elterjedését jósolták be. A KMPG friss kutatása alapján azonban ez megváltozott. Ma már minden hatodik cégvezető véli úgy, hogy csökkenni fognak az irodaterületek. Kétharmaduk szerint csak akkor érdemes erre visszatérni, ha a munkatársak felét már beoltották.

A visszarendeződés legnagyobb feltétele a munkatársak biztonságának és egészségének megőrzése. A cégvezetők nagyrésze csak akkor kezdené meg az irodába való visszatérés megszervezését, ha a lakosság fele már részesült az oltásban. A vezetők továbbá aggódnak amiatt, hogy a munkavállalóknak van-e hozzáférésük a vakcinához, ami befolyásolhatja kilátásaikat a visszatérést illetően. A cégek 90 százaléka fog nyilatkozatot kérni a beoltottaktól, ami segítheti a védelmet. Ezen kívül a munkáltatók egyötöde további óvintézkedéseket kíván bevezetni. Például megkérdezik a látogatókat is az oltási státuszukról a jövőben.

A home office által végbement foglalkoztatás kivétel lesz, nem szabály. A cégek csupán egyötöde kívánja alkalmazni a távolról történő munkavégzést, ez az arány erőteljesen visszaesett a tavalyi 73 százalékhoz képest. 10 cégből csak 3 tervez hibrid megoldásokat felkínálni a munkatársaknak. A CEO-knak továbbá mindössze 17 százaléka döntött úgy, hogy csökkenni fognak az irodaterületek. Ez a válaszarány 2020-ban még 69 százalék volt.

A 2021 KPMG CEO Outlook Pulse felmérés egy olyan kutatás, amely a világ legjelentősebb piacainak meghatározó cégvezetői körében méri fel az igényeket. Február és március során 500 cégvezetőt kérdezett meg a három évre előre tekintő üzleti és gazdasági kilátásaikról és az ezeket meghatározó legfontosabb trendekről.

(Forrás: Haszon)


A figyelmetekbe ajánljuk