a tenger és a nap

A Harvard Egyetem professzora, Avi Loeb vitatja a Naprendszer kialakulásának elméleteit, a világhírű fizikus szerint ugyanis rendszerünk eredetileg kétcsillagos volt.


Bár Napunk már rég elvesztette „testvérét", Loeb szerint annak nyomai még ma is felfedezhetőek a Naprendszer külső tartományaiban, azon belül is az Oort-felhőben – írja az IFLScience. Bár a Harvard professzora valóban az egyik legnagyobb név a szakmában, elmélete komoly kritikát kaphat.

A legtöbb csillag párban kering saját rendszerében. Bár egy második Nap megzavarhatta volna a bolygók kialakulását, illetve azoknak pályáját, ma már azt is tudjuk, hogy sok olyan bináris rendszer létezik, ahol bolygók is vannak.

A legtöbb esetben, ezeknél a Naprendszereknél a két csillag túl távol helyezkedik el egymástól ahhoz, hogy mindketten befolyással legyenek a bolygókra. Loeb és hallgatója – egyben kutatótársa – Amir Siraj szerint ez az állapot állhatott fenn saját rendszerünkben is:

Napunk ikertestvére túl távol feküdhetett a bolygóktól ahhoz, hogy befolyással bírjon rájuk.

Szintén Loebék elméletét bizonyíthatja az a tény is, hogy egy ilyen objektum magyarázatot adhat a Naprendszer két külső régiójában, a szórt korongban és az Oort-felhőben az üstökösök számára.

Amennyiben az elmélet valóban igaz, a Nap ikertestvére még mindig valahol a Tejútrendszerben keringhet, ám a hipotézis alátámasztásához még sok vizsgálat szükséges.

A figyelmetekbe ajánljuk