Anne Hathaway a Boszorkányok című filmben

Úgy tűnik, lassan valóban visszatérhetünk a régi mindennapokhoz. Persze továbbra is fokozottan kell vigyáznunk, ám a mozik ismét fogadhatnak vendégeket. A kínálat ugyan még nem teljes, már most van azonban néhány olyan film, amit kár lenne kihagyni. Mutatunk is gyorsan hármat.


Boszorkányok

Nicolas Roeg klasszikusának feldolgozásának hazai premierje már megvolt 2020 novemberében, az akkor bevezetett járványügyi korlátozások miatt nem sokan nézhették meg a filmet. Ez nagy kár, hiszen bár az eredetiben is találkozhattunk néhány igazán nagy névvel – a főszerepet például az Oscar-díjas Anjelica Huston játszotta – a 2021-es verzió stáblistáját is érdemes megnézni: a forgatókönyvíró-csapat tagja volt Guillermo del Toro, a rendező Robert Lee Zemeckis volt, a főszerepekben pedig Anne Hathaway, Octavia Spencer és Stanley Tucci látható.

Embereknek álcázott démonok, egérré változtatott kisfiúk és sok-sok mágia. Mi kellhet még egy jó mozis élményhez? Semmi.

Godzilla Kong ellen

Két klasszikus egyetlen filmbe vegyítve – tökéletes recept egy jó mozis élményhez.

Az Adam Wingard nevével fémjelzett moziban a két szörny, Godzilla és King Kong csap össze egymással, ami gyakorlatilag garancia a pusztításra. A film CGI-szörnyei mellett a főbb szereplők között feltűnik még Alexander Skarsgard, Brian Tyree Henry, valamint Eiza González is.

Ígéretes fiatal nő

Bár a legnagyobb filmrajongók alapesetben az Oscar-gálát megelőzően nézik meg a legjobb filmek kategóriájában jelölt alkotásokat, erre – legalábbis hazai viszonylatban – 2021-ben nem volt lehetőségük. A mozik ugyanis zárva tartottak, így az élmény elmaradt.

Legalábbis mostanáig, a nyitásnak köszönhetően ugyanis bepótolhatják azt, amire már régóta készültek.

Itt van például máris az Ígéretes fiatal nő, amit a 93. Oscar-gálán öt díjra is jelöltek – bár ezek közül csak egyet, a legjobban adaptál forgatókönyvnek járó szobrot tudta elhozni. A pszicho-dráma rendezője Emerald Fennell volt, a főszerepben pedig a BAFTA-díjas Carey Mulligant láthattuk.

A figyelmetekbe ajánljuk