Nem feltétlenül olyan idővel örvendeztetett meg minket a sors erre a hosszú hétvégére, mint amilyet alapvetően elképzeltünk. Bár szombaton szép és valóban tavaszias volt az időjárás, ez vasárnapra már esős, felhős, szóval gyakorlatilag szürkés lesz. Persze az ilyen napokat is lehet élvezni. Nem kell hozzá más, csak valami rágcsálnivaló és mondjuk egy egészen jó film. Utóbbiból mutatunk is párat!



Filmajánlónkhoz próbáltunk a klasszikusok közül válogatni, azokból ugyanis szinte biztos, hogy találni olyat, amit a család minden tagja kedvel legalább egy kicsit. Vígjáték, dráma és akció – íme, az a három film, ami képes megmenteni a borongós vasárnap délutánodat.


Az ördög Pradát visel

Anny Hathaway, Stanley Tucci és Meryl Streep – három ikonikus színművész egy filmen belül. Kell ennél több? Persze! Egy egészen jó sztori, bár Az ördög Pradát visel című 2006-os vígjáték-drámában ezt is megtaláljuk. A David Frankel nevével fémjelzett mozival kapcsolatban nyílt titok, hogy az egyik főszereplőt – az Oscar-díjas Streep által alakított Miranda Priestlyt – a Vogue legendás főszerkesztőjéről, Anna Wintourról mintázták. A Frankel-film a bemutatást követő év egyik közönségsikere volt, Streep pedig bezsebelt vele egy sokadik Oscar-jelölést is.

Bíborszín

Whoopi Goldberg első igazán nagy szerepe, amivel egyből be is zsebelte első Oscar-jelölését – ez a Bíborszín, amely az azonos című Alice Walker-regény alapján készült még 1985-ben. A filmben az 1900-as évek legelején élő, afroamerikai Celie történetét ismerhetjük meg, aki a Jóistennel levelezik életéről. Megrendítő dráma, ami az 1986-os Oscar-gálán összesen 15 Oscar-jelölést tudhatott magáénak.

Drágán add az életed!

Az akciófilmek egyik igazán nagy klasszikusa, mely hozzásegítette a főszereplő Bruce Willist a világsztárrá váláshoz. A John McTiernan rendezésében készült film középpontjában egy rendőrtiszt áll, aki szeretné rendbe hozni házasságát, azt azonban egyáltalán nem sejti, hogy nem ő az egyetlen, aki valami meglepetésre készül. Az 1988-ban bemutatott film az év egyik meglepetés közönségsikere volt.

Friss

Lil Nas X a főszereplője a BROCKHAMPTON szürreális új klipjének

A formáció jóbarátja, Dominic Fike a videó másik főszereplője.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS
A figyelmetekbe ajánljuk