taika waititi

A Thor: Ragnarok, a Hétköznapi vámpírok és a Jojo Nyuszi rendezőjének új komédiája őslakos gyerekekről fog szólni.


Az Oscar-díjas Taika Waititi vezető íróként és producerként Sterlin Harjoval új félórás vígjátéksorozatot gyárt az FX csatornának, ami négy őslakos gyerekről fog szólni, akik együtt bűncselekményeket követnek el, és a hivatalos sajtóanyag szerint bűnt is üldöznek. 2021-ben majd kiderül, hogy ez mit is jelent pontosan, amikor megérkezik a sorozat.

Ha sorozat címe és az első kiadott hivatalos fotó nem tette volna egyértelművé, akkor az új-zélandi rendező maga is megerősítette, hogy a szériára nagy hatással volt Quentin Tarantino egyik klasszikusa. A Reservation Dogs cím egy angol szójáték a Kutyaszorítóban eredeti címével, ami a Reservoir Dogs. A reservation könnyen kitalálhatóan rezervátumot jelent, utalva a főszereplők származására.

Waititinek egyébként nem ez az első közreműködése a jelenleg Disney-tulajdonban lévő FX csatornának, korábban már sikeresen sorozattá adaptálta fergeteges vígjátékát, a Hétköznapi vámpírokat. Emellett pedig az anyacég számára rendezett Mandalorian-epizódot, továbbá a jövőben Star Wars-mozifilmet is fog a tervek szerint.

(Forrás: Dazed)


A figyelmetekbe ajánljuk