toast, banán, áfonya

Ha erről a dologról van szó, Budapest az elsők között van

Bár a legtöbb turistának nem feltétlen a kifinomult reggelikultúra jut eszébe Budapestről, egy friss nemzetközi felmérés szerint fővárosunknak nincs szégyenkezni valója ezen a téren: nem sokkal maradunk el a mediterrán városoktól.


Ahány ország, annyi reggelizős kultúra. Franciaországban el sem indulhat a nap egy friss croissant és egy meleg kávé nélkül. A caffè természetesen az itáliai reggelinek is elengedhetetlen tartozéka, és az olaszok is szívesen fogyasztanak édes péksüteményeket a meleg ital mellé. A britek csak csóválják a fejüket a kontinentális reggeliket látva, ők baconnel, kolbásszal, sültbabbal és tojással indítják a napot, sőt a kávét is gyakran teára cserélik.

A reggelikultúra tehát országonként igencsak eltérő, de abban általában egyetértés van Európa népei között, hogy néha megéri beülni egy reggelizőbe, és hagyni, hogy kiszolgáljanak bennünket – különösen, ha éppen külföldön vendégeskedünk.

Ez is érdekelhet: 5 tudományosan bizonyított érv a zöld tea mellett

Vajas croissant.

Vajas croissant.

Photo by Kavita Joshi Rai on Unsplash

Nemrég egy felmérésben igyekeztek utánajárni annak, hogy melyik európai város teljesít a legjobban ilyen szempontól, írja a Drive.

A lista összeállítói számos releváns szempontot figyelembe vettek, így például a kávé átlagos árát, vagy azt, hogy mennyi dedikált reggelizőhely található az adott városban.

Ha azt gondolnánk, hogy egy ilyen összevetésben Budapest nem veheti fel a versenyt a ráérősebb mediterrán városokkal, jókorát tévedünk: fővárosunk az előkelő tizenkettedik helyen futott be, megelőzve számos népszerű úti célt.

Az természetesen nem okoz nagy meglepetést, hogy egy olasz város, nevezetesen Róma végzett az első helyen.

A felmérés 394 kávézót, 1660 reggelizőhelyet és 240 pékséget azonosított be – a valós számok ennél persze jóval nagyobbak is lehetnek. A kávé ára egészen pénztárcabarátnak mondható az olasz fővárosban, átlagosan 1,5 eurót (kb. 580 forintot) kell fizetnünk érte.

A dobogó második fokára is egy olasz város, Milánó került. 323 kávézó, 1237 reggelizőhely, 197 pékség – a turistáknak Milánóban is van miből választaniuk. Igaz, itt drágább mulatság a reggeli kávé: átlagosan 1,92 eurót (kb. 743 forintot) kérnek érte.

A harmadik helyre ugyancsak egy mediterrán metropolisz, méghozzá Barcelona futott be. 323 kávézó, 2125 reggelizőhely és 150 pékség várja a vendégeket a katalán fővárosban. A barcelonai kávé még a milánóinál is drágább: 2,25 euró (kb. 870 forint) az átlagára.

Bár van még mit fejlődnünk a reggelikultúra terén, Budapestnek egyáltalán nincs oka a szégyenkezésre, tizenkettedik helyével fővárosunk megelőzi Prágát, Belgrádot vagy éppen Szófiát is – meg persze az összes olyan várost, ami fel sem került a listára.

Ezt is figyelmedbe ajánljuk: A tudósok rájöttek, hogyan készíthetjük el a legjobb kávét

Így néz ki egyébként a teljes rangsor:

  • 1. Róma, Olaszország
  • 2. Milánó, Olaszország
  • 3. Barcelona, Spanyolország
  • 4. Párizs, Franciaország
  • 5. Isztambul, Törökország
  • 6. Madrid, Spanyolország
  • 7. Nápoly, Olaszország
  • 8. Lisszabon, Portugália
  • 9. Berlin, Németország
  • 10. Athén, Görögország
  • 11 .Porto, Portugália
  • 12. Budapest, Magyarország
  • 13. Prága, Csehország
  • 14. Belgrád, Szerbia
  • 15. Szófia, Bulgária

A figyelmetekbe ajánljuk