sült fűszerezett vajtök

Ha már unod a hagyományos verziót: fűszeres vajtök recept

A tökfélék a legsokoldalúbban felhasználható zöldségek a konyhában. Készíthetünk belőle levest, salátákhoz adhatjuk, bepanírozhatjuk és kisüthetjük, de akár pürésíthetjük is. Annak ellenére, hogy a konyhában kaméleonként viselkedik, most az egyik legegyszerűbb felhasználást mutatjuk meg a vajtöknek, ami egy igazi őszi csemege.


Hozzávalók:

  • 1 nagy vajtök
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1 teáskanál kóser só
  • 1/2 teáskanál frissen őrölt fekete bors
  • 2 evőkanál sótlan vaj
  • 2 evőkanál méz
  • 1/4 teáskanál pirospaprika pehely (nem kötelező)

Elkészítése:

Melegítsük elő a sütőt 200 Celsius-fokra. A vajtököt hosszában vágjuk félbe, majd egy kanállal kaparjuk ki a magokat és az esetleges szálas részeket.

Hámozzuk le a héját zöldséghámozóval, ezután szeleteljük kisebb darabokra, és helyezzük egy sütőpapírral bélelt tepsibe. Locsoljuk meg 2 evőkanál olívaolajjal, és fűszerezzük 1 teáskanál kóser sóval és 1/2 teáskanál fekete borssal. Kézzel forgassuk össze, amíg jól beszívja.

Süssük a tököt, amíg aranybarna nem lesz és puha körülbelül 30 percig. Tegyük át a tököt egy nagyobb tálba. Egy serpenyőbe kanalazzunk 2 evőkanál sótlan vajat, 2 evőkanál mézet és 1/4 teáskanál pirospaprikapelyhet vagy kakukkfüvet, és közepes lángon főzzük. Kevergessük addig, amíg a vaj éppen csak megolvad, és a keverék sima lesz, kb. 1 percig. Öntsük a mézes-vajas keveréket a tökre, és óvatosan forgassuk meg, amíg mindkét oldalát jól bevonja.

A figyelmetekbe ajánljuk