Kávéscsésze egy mikrohullámú sütőben
Fotó: Getty Images

Az újramelegített kávé a benne lévő anyagok miatt lesz keserűbb

​Tudományos oka van annak, hogy az újramelegített kávé egyszerűen rossz

Teljesen érthető magyarázata van annak, hogy az újramelegített kávé miért lesz mindig keserűbb és kevésbé élvezhető, mint a frissen főzött fekete. Most eláruljuk, mit lehet tenni az újramelegítés helyett!


A kávézás művészet– állítják sokan. Csakhogy ezt a „művészetet” könnyedén képes elrontani az, amikor az otthon frissen lefőzött italról egyszerűen elfeledkezünk, hagyjuk kihűlni, majd újramelegítjük, aminek egy kifejezetten kesernyés, már-már ihatatlan kávé lesz a vége. Ezzel a jelenséggel szinte mindenki találkozott már, aki a koffeinbevitel ezen módját kedveli, most pedig az is kiderült, hogy az újramelegített kávé rossz ízét tudományos tények magyarázzák.

A Huffington PostEmily Rosenberg kávészakértőt kérdezte a témáról, aki egyértelműen kijelentette: a felmelegített kávénak egész egyszerűen szörnyű íze van.

Eredetileg mindegy milyen fajta kávét választunk, a keserűség nagyjából mindegyikben ugyanolyan mértékben jelen van. Csakhogy a frissen főzőtt kávéban a keserű savak mellett sok olyan összetevő is megtalálható, ami édes ízt kölcsönöz neki, ezzel kiegyensúlyozva az ízeket

– magyarázza a szakértő, aki szerint a melegítés során ezek az édes ízt biztosító anyagok keserűvé válnak.

Ez is érdekelhet! Mutatjuk a selymes olasz jegeskávé, a Caffé Shakerato receptjét

\u200bFrissen f\u0151z\u0151tt k\u00e1v\u00e9

A frissen főzőtt kávé íze azonnal megváltozik, ha újramelegítjük

Fotó: Getty Images

A kávé, amit lefőzünk, az egy késztermék. A kész süteményeket sem tennénk vissza a sütőbe, hiszen kiszáradnak és ehetetlenné válnak. Nos, ugyanez a helyzet a kávéval is: az egyszer lefőtt kávét nem melegítjük újra

Két szóval le lehet írni a folyamatot: illékony vegyületek. A kávé tele van ilyenekkel, amik a külső hatásokra nagyon érzékenyen reagálnak. Ezért van az, hogy a frissen főzött, őrölt kávé illata és íze is egyaránt nagyszerű. De sajnos ugyanez az oka annak is, hogy a melegítés során rengeteg összetevő eltűnik a kávéból, átalakul és ezzel nem a kiegyensúlyozott ízvilágot erősíti, hanem sokkal inkább a keserű, már-már ihatatlan ízt adja

– mondta a portálnak Michael Phillips, egy cég kávékultúráért felelős igazgatója.

Ezt is olvasd el! Milyen a tipikus kínai kávé, amiért egyre több fiatal rajong?

Természetesen a szakemberek arra is adnak tippeket, hogy mit tegyünk, hogy elkerüljük a felmelegítést és az azzal járó keserűséget.

Termoszba \u00f6nt\u00f6tt k\u00e1v\u00e9

Jó megoldás lehet a kávé hőmérsékletének megőrzésére a termosz

Fotó: Getty Images

Nagyon egyszerű. Ha otthon kávézunk, ne a szokásos bögréinket használjuk, amikben szinte garantált, hogy ki fog hűlni a kávé. Az otthon főzött kávét tegyük rögtön hőszigetelt pohárba vagy termoszba, így – ha nem is egész nap – de jó darabig megőrzi a hőmérsékletet.

A figyelmetekbe ajánljuk