A fagylalt modern találmánynak tűnhet, pedig az ókorban is előszeretettel fogyasztották
A fagylaltot ma leginkább a nyári, városi sétákhoz és a modern strandok hangulatához kötjük, pedig a jeges desszertek története jóval régebbre nyúlik vissza. Az első hűsítő édességeket már az ókori birodalmak elitje is élvezte – igaz, akkoriban a jég beszerzése még komoly erőfeszítést igényelt.
A fagylalt ma a világ egyik legnépszerűbb desszertje, története azonban sokkal régebbi, mint elsőre gondolnánk. A hideg édességek iránti rajongás már az i. sz. első évszázadokban megjelent különböző civilizációkban. Az ókori Rómában, a Tang-dinasztia idején Kínában, valamint a mogul uralkodók Indiájában is készítettek jeges italokat és hűtött desszerteket. Ezek azonban szinte kizárólag az uralkodók és az előkelő rétegek kiváltságai voltak, hiszen a jég előállítása és tárolása bonyolult és költséges folyamatnak számított.
A mediterrán térség nemesei például gyakran embereket küldtek a magas hegyekbe, hogy gleccserekből és hómezőkről jeget hozzanak. A jeget föld alatti tárolókban vagy szigetelt vermekben őrizték meg, majd hűtött italok és édességek készítéséhez használták fel. A perzsa birodalomban eközben különleges módszert dolgoztak ki a jég előállítására. Sekély, szigetelt medencékben vizet hagytak lehűlni az éjszakai sivatagi égbolt alatt. A hő kisugárzása miatt a víz gyakran a környezeti hőmérséklet alá hűlt, és jéggé fagyott.
A mai értelemben vett, tejalapú fagylalt azonban csak jóval később jelent meg. Előzménye a perzsa eredetű sharbat (serbet) volt – egy jeges, gyümölcsös ital –, amely a középkorban terjedt el a Közel-Keleten és a mediterrán térségben. Európai utazók ennek receptjeit vitték haza, ahol hamarosan saját változatok születtek. A különféle jeges italokat gyümölcsökkel és csokoládéval, fenyőtobozzal vagy akár padlizsánnal is ízesítették.
Az egyik legkorábbi, tejjel készült jeges desszert receptjét 1692-ben jegyezte fel Antonio Latini nápolyi szakács; több történész is ezt tekinti az első valódi fagylaltreceptnek. A következő évszázadokban az édesség fokozatosan elterjedt Európában és Észak-Amerikában, ám sokáig luxuscikk maradt. A cukor, a tejszín és a jég drága alapanyagok voltak, az elkészítés pedig jelentős munkát igényelt. A 19. század hozta meg az igazi áttörést: 1843-ban Philadelphiában Nancy Johnson szabadalmaztatta azt a kézi hajtású fagylaltkészítő gépet, amely egy forgó keverő segítségével jelentősen megkönnyítette az elkészítést.
Ugyanebben az időszakban a jégkereskedelem is felvirágzott. Frederic Tudor amerikai vállalkozó – akit gyakran a jég királyának neveztek – hatalmas mennyiségű jeget szállított a világ különböző pontjaira, ami sokkal könnyebbé tette a hűtést. A század végére a fagylalt már az utcákon is megjelent. Olasz bevándorlók Londonban, Glasgow-ban vagy New Yorkban fillérekért árulták a kis adagokat, az Egyesült Államokban pedig új társasági helyek születtek: olyan italpultok, ahol a szénsavas üdítőket fagylalttal keverték.
A 20. században a hűtőtechnológia fejlődése végleg átalakította a fagylalt történetét. A második világháború után a háztartási fagyasztók elterjedésével a desszert szinte minden otthonban elérhetővé vált, az ipari gyártás és a hűtőkocsik pedig világszerte elterjesztették.
Olvasd el ezt is!