Galéria: így lett harmadik a magyar csapat a Bocuse d'Or világdöntőjén
Magyar Bocuse d'Or Akadémia, Fekete Antonio

Galéria: így lett harmadik a magyar csapat a Bocuse d'Or világdöntőjén

Minden idők legjobb magyar helyezésével zárt a Bocuse d’Or világdöntőn a Dalnoki Bence vezette, Széll Tamás edzette csapat.

A legnagyobb presztízsű nemzetközi szakácsversenyként számon tartott Bocuse d'Or világdöntőjét kétévente rendezik meg a névadó Paul Bocuse séf szülővárosában. Az idei világdöntőn vasárnap és hétfőn 24 nemzet csapata készíthette el fogásait.

Magyar Bocuse d'Or Akadémia, Fekete Antonio

A magyar Bocuse-csapat az európai válogatón elért második helyezéssel érkezett. A csapat élén Dalnoki Bence, a novemberben immár két Michelin-csillaggal értékelt Stand Étterem sous chefje állt, akinek munkáját Nyikos Patrik segítette commis-ként. A coach feladatait Széll Tamás látta el, míg a csapat elnöke Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke volt.

Magyar Bocuse d'Or Akadémia, Fekete Antonio

A versenyen a szokott módon két ételt kellett elkészíteni. A hústál kötelező alapanyagai az ördöghal, a fekete kagyló és a Szent Jakab kagyló volt, a tányértéma pedig formabontó módon egy három fogásos gyerekmenü volt, amelynek a kötelezően felhasználandó alapanyagai a sütőtök és a tojás voltak.

Magyar Bocuse d'Or Akadémia, Fekete Antonio

A 2023-as lyoni döntő másik témája, a tányértéma – ahogyan ezt már a Bocuse d’Or versenytől megszokhattuk – egészen formabontó és forradalmi. A csapatoknak ugyanis gyerekmenüt kell készíteniük, három fogást 15 személyre.

Magyar Bocuse d'Or Akadémia, Fekete Antonio

A magyar csapat menüje a következő ételekből állt:


Szeresd a zöldségeket!

  • Hűvös sütőtök leves, sütőtökkel töltött roppanós uborka és petrezselyem.
  • Zabtejszín & grill olajban marinált zöldborsó.

Ropogós sütőtök „Halloween”

  • Serpenyőben sült tojás flan, gombákkal és hagymával, savanyított sütőtök, citromos kakukkfű & krémes tojássárgája.
  • Érlelt lágyan füstölt magyar sajt szósz, sütőtökkel és tökmagolajjal.

Minden nap egy alma a doktort távol tartja!

  • Vaníliás joghurt mousse sütőtökkel, almával, málnával töltve és sütőtökös piskóta.
  • Ropogós „föld” robbanó cukorkával, csokoládéval, mogyoró & citromos verbéna.

Ördöghal, Szent Jakab kagyló & Fekete kagyló

  • Ördöghal „Budapest” lágyan füstölt Jakab kagylóval, fekete alga, citrom & kovászolt kenyér kruton.
  • Savanyított gyökérzöldség „rózsa”, burgonyapüré, medvehagyma termés, friss zöldfűszerek & érlelt sajt.
  • Sóban sült cékla lassan sült hagymával töltve, Tokaji must ecet zselével, feketebors & kakukkfű. Ropogós csicsóka chips.

„Magyar lakoma"

  • Szezonális magyar zöldségek az erdőből és mezőről.
  • Feketekagyló tortellini, bükkfán füstölt fűszerpaprikával.
  • Feketekagyló szósz, zsenge torma & turbolya.
Szósz: Barnított vajban sült ördöghal szósz & Tokaji pezsgővel és Tokaji must ecet „kaviárral”

Magyar Bocuse d'Or Akadémia, Fekete Antonio

A világdöntőt idén Dánia nyerte, második helyen Norvégia csapata végzett, az eddigi legerősebb szereplését jelentő bronzérmet pedig a magyar csapat vehette át.

Magyar Bocuse d'Or Akadémia, Fekete Antonio

A verseny legjobb commis-jának (segédjének) járó díjat Norvégia kapta, a legjobb tál Svédország, a legjobb tányértéma pedig Franciaország csapatáé lett.

Magyar Bocuse d'Or Akadémia, Fekete Antonio

Első alkalommal adták át a társadalmi elkötelezettség díjat, amelyet a mexikói csapat nyert el, és szintén először volt a versenynek gyermekzsűrije, amely Japánnak ítélte különdíját.


A figyelmetekbe ajánljuk