Színes földkupolákból álló falut hoztak létre Iránban

Új falut terveztek a ZAV építészei Irán Hormuz nevű szigetére. A színes, vályogból készült földkupolák szürreális hatást keltenek a tájban.


A projekt, melynek keretében a falu létrejött, a Jelenlét Hormuzban nevet kapta. A fejlesztés célja többek között a helyi közösség megerősítése volt. A vályog házakat majarának is nevezik. A majara olyan többcélú épület, amely gazdaságilag és kulturálisan is gazdagítja a közösséget. Vonzza a látogatókat és esztétikussá teszi a tájat – olvasható a Designboom cikkében.

A kupolák megtervezésekor Nader Khalili iráni születésű építész figyelembe vette azt is, hogy a projekt kivitelezői helyi kézművesek és szakképzetlen munkások lesznek. A házak emellett Hormuz-sziget domborzatát is jelképezik.

Mire használják a lakosok a házakat? A helyiségek nagyrészt nappali szállásként szolgálnak. Emellett olyan épületek is létrejöttek, amelyek közösségi terekként szolgálnak. Van olyan kávézó köztük, amely mosodaként is használható. Ezen kívül egyes házakban imádkoznak, vagy éppen kézműves tevékenységet folytatnak a hormuziak.

A tervezők igyekeztek gazdaságosan építkezni, csak iráni alapanyagokat és emberi erőforrásokat felhasználva. A GDP ilyen formájú növelésével az egész ország javát szolgálni akarták.

„Az építészet képes arra, hogy közvetítő szerepét töltse be egy olyan középúton, ahol különböző csoportok érdekei találkoznak, az államtól és befektetőktől kezdve a legkülönbözőbb társadalmi osztályokban elhelyezkedő emberekig."

– mondták a tervezők.

A figyelmetekbe ajánljuk