Ezért fontos, hogy megsimogassuk kutyánkat, mielőtt elmegyünk otthonról

Nem mintha a szomorú szemeiknek ellent tudnánk állni, ha mégis így történne, tudjunk róla, hogy a tudomány szerint is fontos, hogy megsimogassuk kedvenceinket, mielőtt magukra hagyjuk őket.


Egy, a Pisai és a Perugiai Egyetem által közösen végezett kutatás bebizonyította, hogy kutyáink nyugodtabban töltik magányos óráikat, ha távozásunk előtt megsimogatjuk őket – derül ki a ScienceDirect beszámolójából, melyből azt is megtudhatjuk, hogy a tudósok összesen tíz, 1 és 11 év közötti, kötődési problémákkal nem rendelkező kutyát vizsgáltak, melyek között volt hét vegyes fajtájú, egy Labrador, egy Howavart és egy Chihuahua.

A kutatást egyaránt végezték kültéri és kerítéssel elkerített helyszíneken, valamint zárt térben, ahol videófelvételt is készítettek az állatokról.

Az első két teszt során a gazdák és pórázon vezetett kedvenceik két tesztvezetővel találkoztak. Míg az egyik kutató, miután megmérte a kutya szívverését, távozott, addig a másik – gyakorlatilag figyelmen kívül hagyva az állatot – beszélgetni kezdett a gazdival. Az első ilyen teszten a kutyatulajdonosok nem értek hozzá állataikhoz, a másodikon viszont finoman megsimogatták őket.

A rövid beszélgetést követően a tulajdonosok átadták a pórázt a tesztvezetőnek, majd ezt követően körülbelül három percre elbújtak a kutyáktól, úgy, hogy azok még fel tudják venni illatjukat. A kutyák a szétválást követően 84,5 és 87,5 másodperc közöti időt töltöttek gazdájuk keresésével. A három perc leteltével a tulajdonos előkerült, megkapta a pórázt.

Az első teszt során, az elválást követően a kutyák pulzusa nem változott, ám a második után – amikor a gazdik megsimogatták őket – pulzusszámuk lecsökkent, nyugodtabbak lettek.

Az eredményeket látva a kutatást végző tudósok minden kutyatulajdonosnak egy olyan rutin kialakítását tanácsolják, melyben fix elemként szerepel a távozás előtt simogatás.

A figyelmetekbe ajánljuk