Drake

Drake megelőzte Aretha Franklint és Stevie Wondert

Korábban már beérte kettejük rekordját, most Laugh Now Cry Later című számával újat állított fel.



Drake Aretha Franklinnel és Stevie Wonderrel közösen tartotta a legtöbb listavezető dal rekordját az 1958 óta működő, 1998 óta hip-hop dalokat is tartalmazó Billboard Hot R&B/Hip-Hop slágerlitán. Mindhármójuknak 20 olyan dala volt eddig, ami első tudott lenni a műfaji slágerlistán. Most viszont Drake új rekordot állított fel a Laugh Now Cry Later című számával. Bár csak megjelenésének tizedik hetében, de sikerült végül megelőznie Cardi B és Megan Thee Stallion közös dalát, a WAPet, ami kilenc héten keresztül folyamatosan maga mögé utasította a kanadai sztár új dalát.

Az örökrangsorban egyébként a harmadik helyen James Brown áll 17 dallal, Janet Jackson a negyedik 16 dallal, ötödik a The Temptations 15 listavezető dallal, míg őket Marvin Gaye, Michael Jackson és Usher követi, mindhármuk 13 listavezetővel büszkélkedhet – írja a Billboard.

Nehéz év ez egyébként Aretha Franklin rangonóinak, hisz nemrég kiderült, hogy készőbb láthatjuk majd az életőről készült filmet a tervezettnél a koronavírus-járványnak köszönhetően. Most pedig még Drake is megelőzte egy örökranglistán.

A figyelmetekbe ajánljuk