
Ha az emberi élet egészét nézzük, feltűnő arány rajzolódik ki: akár egy évszázadot is élhetünk, ennek mégis jelentős részét gyerekként töltjük, hosszú ideig kiszolgáltatottan, tanulással és alkalmazkodással. Az állatvilágban ez ritkának számít…
április 18., 2026 ● Hamu és Gyémánt
A földi élőlények között példátlanul hosszú az emberi…
Hamu és Gyémánt

Az evolúciót gyakran úgy képzeljük el, mint egy egyenes vonalú fejlődést: az élőlények egyre összetettebbé válnak, és ami egyszer eltűnik, az soha nem tér vissza. Sokáig ezt a gondolkodást erősítette az úgynevezett Dollo-törvény is, amely szerint az evolúció…
február 12., 2026 ● Hamu és Gyémánt
5 állatfaj, aminél az evolúció meglepő fordulatot vett
Hamu és Gyémánt

A fekete-fehér bundájú óriáspanda a természetvédelem egyik legismertebb szimbóluma, amit leginkább annak köszönhet, hogy rendkívül kedvesnek, ártatlannak, sőt néha kifejezetten esetlennek tűnik. Pedig az, hogy egy állat külseje aranyos, még nem jelenti azt, hogy egyben…
január 30., 2026 ● Hamu és Gyémánt
Hiába aranyosak, a pandák ugyanolyan veszélyesek tudnak…
Hamu és Gyémánt

A macskákról élénken él bennünk az a kép, hogy válogatósak, a tudományos kutatások azonban egészen más képet festenek róluk. Egy 2023-as, az Auburn Egyetem kutatói által végzett tanulmány szerint a szabadon élő macskák 2084 különböző állatfajt is…

A Cserhát lágy lankái között, egy 30 hektáros völgyben, tízegynéhány ló él szabadságban. Ők nem versenylovak, és nem is csupán hobbiállatok. Ezek a kunfakó és hucul fajtákból álló, ősi vérvonalú lovak Farkaskútvölgy szívét alkotják – és azokét is, akik itt keresik a belső csendet, az egyensúlyt…
június 14., 2025 ● Hamu és Gyémánt
„A ló tükröt tart” – interjú Aldea Benedekkel, a Suttogó…
Hamu és Gyémánt

A koronavírus-járvány kirobbanása alapjaiban változtatta meg a mindennapjainkat, azonban nem csak az emberek élete formálódott át: a természetre és az állatvilágra is ugyanúgy hatással voltak ez az időszak. Nem képez kivételt az állatkerti állatok közössége sem, hiszen a lezárások következtében…
április 22., 2025 ● Hamu és Gyémánt
A pandémia óta megváltoztak az állatkerti állatok
Hamu és Gyémánt

A lassan már hírességnek tekinthető börzsönyi vadmacskáról mi is többször beszámoltunk – legutóbb egy novemberi felvételről írtunk, amelyen az éjszakai állat kivételesen nappal is megmutatta magát. Most épp egy rókával akadt dolga, a kihelyezett vadkamera pedig szerencsére ezt a mozzanatot is…
március 21., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Rókával nézett farkasszemet a Börzsöny híres vadmacskája…
Hamu és Gyémánt

A Cambridge-i Egyetem kutatói rengeteg olyan gént azonosítottak, amelyek a kutyák elhízásához kapcsolódik. Ám a legérdekesebb mégis az, hogy ugyanezek a gének az embernél is előfordulnak.
március 13., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Ugyanaz a gén okozhatja az emberek és a labradorok…
Hamu és Gyémánt

Egy új tanulmány szerint a kutyatulajdonosok számára a tárgyra való mutogatás és a kitartott nézés egyaránt a legjobb módja annak, hogy kedvencüket rávegyék az utasítások követésére – derül ki a ScienceAlert írásából. A gazdi tekintete és a gesztus külön-külön is hasznos, ,,de együtt erősebbek…
február 20., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Nem figyel rád a kutyád? A tudósok szerint ezt a módszert…
Hamu és Gyémánt

Egy friss tanulmány azt állítja: a közhiedelemmel ellentétben a pingvinek nem egy életre választanak társat maguknak, a kék pingvinek megakolóniájában ugyanis sokkal magasabb a „válási arány“, mint az embereknél.
február 04., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Egy új kutatás szerint mégsem egész életre választanak párt…
Hamu és Gyémánt

Kínai kutatóknak sikerült megtalálniuk minden idők legkisebb macskájának fosszíliáit. Az állat közel 300 ezer évvel ezelőtt élt, és annak ellenére, hogy a mai ember tenyerében is könnyedén elfért volna, egy gyilkos ragadozó volt.
