Dél-Szudán zászlaja
Fotó: Shutterstock

Dél-Szudán népszavazáson nyilvánított ki a függetlenségét Szudántól

A világ legfiatalabb országa még 14 éves sincs

Mi, magyarok kifejezetten büszkék vagyunk arra, hogy államunk több mint ezer éve létezik, ám akadnak ennél sokkal régebbi országok is – ilyen például San Marino, amely a Kr. u. 3. század vége óta fennáll. Ezzel szemben a Földön találunk olyan nemzetállamot is, amely még a nagykorúságot sem érte el.


Az IFL Science mutatja be a világ legfiatalabb, önálló országát, amely jelenleg nem más, mint Dél-Szudán: az állam alig tizennégy évvel ezelőtt, 2011. július 9-én vált hivatalosan is függetlenné.

Még több érdekesség! Ebben a 6 országban még fizetnek is, csak költözzön már oda valaki

A beszámoló szerint a döntést népszavazás előzte meg, amelyen a szavazók 99 százaléka döntött a Szudántól való elszakadás mellett. Az új állam körülbelül 644 000 négyzetkilométeren terül el, tehát több mint hatszor akkora, mint Magyarország, de még így is kisebb, mint az amerikai Texas.

Az ország kilenc másik állammal osztozik határon, köztük Szudánnal, Etiópiával, Ugandával és a Kongói Demokratikus Köztársasággal.

Dél-Szudán nemcsak állami szinten fiatal: lakosságának, amely körülbelül 12,7 millió főt számlál, elképesztően nagy része épphogy nagykorú.

Az átlagéletkor ugyanis mindössze 18,7 év, a népesség 42 százaléka pedig 14 évesnél is fiatalabb.

Ez éles kontrasztot mutat például az Egyesült Államokkal, ahol ez az arány mindössze 18 százalék.

A portál szerint azonban könnyen lehet, hogy Dél-Szudán hamarosan elveszíti a világ legfiatalabb államának címét.

A Csendes-óceánon fekvő Bougainville, amely jelenleg Pápua Új-Guinea része, ugyanis szintén függetlenségre készül.

Bár már az 1970-es években is megpróbáltak önállósodni, csak évtizedekkel később, egy polgárháborút és egy 2001-es békemegállapodást követően vált reálissá az elszakadás.

Ezt is olvasd el! Olvad a világ legészakibb repülőterének kifutója, amit sarkvidéki jégre építettek

A 2019-es népszavazáson a szavazók 98 százaléka döntött a függetlenedés mellett, ám a tervek szerint erre legkorábban idén, legkésőbb 2027-ben kerülhet sor.

A figyelmetekbe ajánljuk